A kormány visszavonja az infokommunikációs stratégiára kiírt közbeszerzést

MTI Sajtóadatbank, 2010. január 20. 09:15

A kormány visszavonja a nemzeti infokommunikációs stratégiára kiírt közbeszerzést, miután a parlament gazdasági bizottságának informatikai és távközlési albizottsága keddi ülésén a képviselők fele ellenezte a tendert.

A szavazást követően Baja Ferenc infokommunikácóért felelős kormánybiztos, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára közölte, hogy
a kabinet visszavonja a kiírást.

Az albizottság ugyanakkor egyetértett azzal, hogy ilyen stratégiára szükség van, és támogatta annak előkészítését, de nem közbeszerzés kiírásával.

A kormány korábban két szakaszból álló közbeszerzést indított a nemzeti infokommunikációs stratégia kidolgozására. Az első szakasz
május 20-án zárult volna, a nyertes ajánlattevőnek eddig kellett volna felmérni az ország, Európa és az egész világ infokommunikációs helyzetét. A második szakaszban október 1-jéig magát a stratégiát kellett volna kidolgoznia a nyertes ajánlattevőnek.

A közbeszerzést ismertető Baja Ferenc után az ellenzéki álláspontot Nyitrai Zsolt (Fidesz) ismertette az albizottságban. Véleménye szerint a leköszönő kormány az utolsó pillanatban akar stratégiát alkotni, ezzel megköti a következő kormány kezét. Javasolta, hogy a kormány vonja vissza a közbeszerzést.

Baja Ferenc viszont azt hangsúlyozta, hogy a kormány csak a társadalmi és szakmai szervezetekkel, valamint a pártokkal létrehozott konszenzusos stratégiát tart elfogadhatónak. A konszenzust segíti, hogy a tenderre nemcsak cégek, hanem társadalmi, szakmai szervezetek, kutatóintézetek is adhatnak be ajánlatot. Felajánlotta, hogy a bizottság is részt vehet a közbeszerzés elbírálásában. Úgy vélte, a tenderrel az új kormány időelőnybe kerül, mert már csak a stratégia elkészíttetése lesz a feladata, az előkészítés éppen lezajlik a kormányváltásra.

A kormányoldal a szakmai munkát hangsúlyozta.

Az albizottság előbb arról szavazott, hogy szükségesnek tartja-e a nemzeti infokommunikációs stratégia elkészítését. A képviselők
mindegyike igennel voksolt. A mikéntre két lehetőség volt: a már kiírt közbeszerzéssel vagy másként készüljön a stratégia. A már
kiírt tendert 4 honatya támogatta, 4 ellenezte, majd egyhangú igennel szavaztak arra, hogy másként készüljön a stratégia.

A szavazást követően Baja Ferenc közölte: a történtekről tájékoztatja a miniszterelnököt, és a kormány visszavonja a közbeszerzést.