A Freesoft nyereséget tervez az idén

MTI Sajtóadatbank, 2010. január 20. 09:36

A FreeSoft Nyrt. 2010-ben 9,4 milliárd forint csoport szintű árbevételt és 270 millió forint adózás előtti nyereséget tervez.

A tőzsde honlapján közzétett tájékoztatás szerint a szoftvertanácsadással foglalkozó FreeSoft csoport a 2009-es évet várhatóan 200 millió forint adó előtti veszteséggel zárja. A tavalyi év negyedik negyedévében 228 millió forint adózás előtti nyereséget ért el a cég, így sikerült mérsékelni a harmadik negyedév végéig felhalmozott 428 millió forintot kitevő veszteségét.

A cégcsoport tavalyi árbevétele az előzetes adatok szerint 7,744 milliárd forint volt. A végleges adatokat várhatóan február végén közlik.

A csoport mindegyik cége, a HUMANsoft kivitelével várhatóan pozitív eredményt ér el a 2009-es pénzügyi évben. A HUMANsoft Kft.  a válság miatt visszaesett hardvermegrendelések, valamint a cég számára hátrányos árfolyam-ingadozás miatt az első három negyedévben 233 millió forintnyi veszteséget termelt. A veszteség további növekedését sikerült ugyan megállítani a negyedik negyedévben, de ledolgozni nem tudta a leánycég, amelynek éves adó előtti vesztesége várhatóan 230 millió forintot tesz ki.