Idén magához térhet a digitális fényképezők piaca

Kiss Ádám Zoltán, 2010. január 27. 07:00

A korábbi évek egyenletes bővülése után tavaly közel 12 százalékos visszaesés volt tapasztalható a területen, ám nem minden gépkategóriában egyformán, volt ahol a válság ellenére is nőttek az értékesítések.

A fényképezőkkel és képalkotással foglalkozó CIPA jelentése szerint a 2009-es év komoly visszaesést hozott a digitális fényképezőgépek értékesítésében is. Globálisan éves szinte 11,6 százalékkal kisebb volt a forgalom, annak ellenére, hogy az árak időközben komolyan estek, és újabb, egyre elérhetőbb gépkategóriák jelentek meg. Éppen ezért külön érdekesség, hogy a már valóban komoly teljesítményt kínáló 12 megapixel köré hízott legolcsóbb gépek szektora sem tudta megmenteni a piacot, sőt itt is gyenge eredményeket értek el. A legjobban az egyik drágább kategória, a tükörreflexesek teljesítettek, igaz, a CIPA ide sorolja a Panasonic és Olympus mikro négyharmados gépeket is, melyek ugyan cserélhető objektívvel rendelkeznek, de technikailag nem tükörreflexesek. Mindenesetre úgy látszik, a vásárlók a fényképezés szabadságáért hajlandóak többet áldozni, illetve kitermelődött egy nemzedék, akik már unják a kompaktok egyszerű kezelhetőségéből adódó korlátokat. Ennek köszönhetően az SLR szegmens némi meglepetésre a 11,6 százalékos visszaesés közepette is 2,3 százalékos bővülésre volt képes és elérte a 10 millió eladott gépet jelentő álomhatárt. A 2010-es évre a helyzet rendeződését várják az elemzők. A teljes piac 3,8 százalékkal, az SLR kategória 11,1 százalékkal, az objektívek forgalma pedig 11,2 százalékkal fog bővülni a jóslatok szerint.