Microsoft: 90 millió Windows 7 kópia fogyott eddig

Milkovits Gábor, 2010. március 5. 16:28

A Microsoft bejelentette, hogy október vége óta 90 millió példányban adta el a legújabb generációs, Windows 7 operációs rendszert, ami jelentősen felülmúlja a megelőző Vista teljesítményét.

A Vistából ugyanis annak idején csupán nagyjából 40 millió kópiát sikerült értékesíteni ugyanennyi idő alatt. A mostani siker igazolni látszik a szakértők véleményét, hogy a redmondi cég tanult a Vista kudarcából és a Windows 7-ben javarészt kijavította az előd hibáit és hiányosságait. A Vista ugyanis 2007 elején és azóta is meglehetősen döcögősen futott a régebbi gépeken, és a fogadtatásnak a kibocsátás sorozatos elhalasztása sem tett igazán jót. Emiatt főleg a vállalati piac maradt inkább a jól bevált, vagy mindenesetre már megszokott XP-nél, most viszont már igencsak esedékessé vált a jó évtizedes szoftver leváltása a rendszereken.

A Windows 7 úgy foglalja magában a Vista újításait és még többet, hogy eközben nem követel túl sokat a rendszertől, amit jól mutat, hogy a kisteljesítményű netbook-okon is futtatható. Emellett a Vista sokat kritizált kezelőfelületét is sikerült most jobbra cserélni. Így aztán joggal mondható, hogy a Windows 7 sikeréért igen jelentős részben az a tényező felelős, hogy a felhasználók nagy hányada most döntött úgy, hogy végre szakít az XP-vel és valami újabbra frissít.