Hatalmas boom előtt a mobilalkalmazások piaca

Kiss Ádám Zoltán, 2010. március 18. 07:03

Egy friss elemzés szerint a mobileszközökre készített alkalmazások piaca lehet a következő nagy robbanás, két év alatt a videojátékok korábbi forgalmát is elérheti értékesítésük.

A Getjar, a világ második legnagyobb ilyen jellegű szoftvereket forgalmazó portáljának megbízásából készült elemezés szerint az IT piac következő üdvöskéje a mobilalkalmazások piaca lesz. A szakértők szerint a következő két évben forgalmuk elérheti az évi 17,5 milliárd dolláros szintet. Ez az összeg a korábbi befutó, a videojátékok piacának néhány évvel ezelőtti jóslatait idézi, és ez a szektor nem csak elérte, de azóta jócskán túl is lépte azóta a neki szabott határokat.

A bevételek mellett a forgalom is szédítő mértékben növekedhet a mobilszoftverek esetében, a jelenlegi 7 milliárd letöltés helyett 2012-re már 50 milliárdos forgalmat vetítenek előre, ami nem kevesebb, mint évi 92 százalékos növekedést feltételez. A portálok száma és minősége, helyzete is gyorsan megváltozhat. Ez egy már ma is létező folyamat, hiszen 2008-ban még csak négy komolyabb letöltő hely létezett, mára 48 szolgálja ki az igényeket.

Nagy kérdés az Apple jelenleg az iPhone által biztosított dominanciája is, a készülékkínálat változásával könnyen elveszítheti első helyét a vezető szoftverforgalmazó. Az Apple ellen nem csupán a függetlenek, de a többi nagy gyártó is csatasorba áll, a BlackBerry, a Microsoft, a Google, a Nokia, vagy éppen a Samsung is kínál már hasonló szolgáltatást. A Google pedig az Android operációs rendszerre építve máris 30 ezernél több alkalmazás letöltését tette lehetővé. Természetesen azonban sok a kiszámíthatatlan tényező is, erre jó példa, hogy az iPhone-nal jórészt kompatibilis iPad megjelenése 185 százalékkal növelte az Apple boltjába fejlesztő szoftverkészítők aktivitását, ám a közeljövőben nem csak a mai éllovast segítő, de ellen ható események is könnyedén bekövetkezhetnek.