Canon: javított firmware, hiánycikk objektív

Kiss Ádám Zoltán, 2010. március 21. 18:50

A Canon az EOS-5D Mk II héten kiadott, majd visszavont alapszoftverét javított verzióban újra elérhetővé tette, míg a 70-200mm f/2.8 objektívről kiderült, hogy a nem várt nagy kereslet miatt vélhetően hamarosan hiánycikké válik.

A japán gyártó a EOS-5D Mark II korábban kiadott v2.0.3-as firmware-ét kénytelen volt visszavonni, miután kiderült, hogy a szoftver egy hibát rejt, minek következtében a hangfelvétellel adódtak gondok. Pedig a frissítés igen ígéretes volt, a videofelvételi képességeket nagy mértékben javította. Egészen pontosan leginkább a képfrissítési sebességre koncentráltak, melyek az alábbiak szerint módosultak:

NTSC:


PAL:


Ezen kívül a hangfelvételnél a mintavétel 44,1 Khz-ről, 48 Khz-re változott, valamint 64 fokozatban állíthatóvá vált a felvételi hangerő. Ám éppen itt csúszhatott be valamilyen hiba, mivel ha a frissítés után a engedélyeztük a hangfelvételt és C1, C2, vagy C3 módokra állítottuk az üzemmódválasztó tárcsát, akkor bizonyos esetekben egyáltalán nem rögzített audiót a gép. A gyártó erről értesülve a kiadás után mindössze két nappal vissza is vonta az alapszoftvert. A javításra sem kellett sokat várni, hiszen a vállalat máris kiadta a megújított, ezúttal már v2.0.4 névre hallgató firmware-t.

További hír a Canon háza tájáról, hogy a nem is olyan régen kiadott F 70-200 f/2.8 L IS II USM objektív iránt olyan nagy a kereslet, ami jóval felülmúlja a cég eredeti terveit, így valószínűleg ez az optika a közeljövőben a valóságban nem lesz elérhető. A Canon természetesen mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyártókapacitást a kívánalmakhoz igazítsa, és minél előbb újra megjelenjen a boltok polcain a F 70-200 f/2.8 L IS II USM.