Billentyűhasználatukkal beazonosíthatóak az internetes pedofilok

MTI Sajtóadatbank, 2010. március 29. 10:59

Könnyen lenyomozhatók azok a pedofilok, akik az interneten vadásznak áldozataikra, mégpedig az alapján, ahogyan a billentyűzetet használják.

Kutatók kifejlesztettek egy új módszert, amellyel meg tudják határozni a gépelő korát, nemét, sőt még kulturális színvonalát is mindössze tíz leütésből úgy, hogy megfigyelik annak sebességét és ritmusát - jelentette pénteken a Daily Mail című brit újság.

A kutatást Roy Maxion professzor, a newcastle-i egyetem docense végezte az Egyesült Államokban. "Ötven embert vizsgált meg egyszerre és ujjaikra elektronikus érzékelőt erősített. Ezután videóra vette, ellenőrizte és rögzítette gépelési módszerüket, a leütések gyorsaságát és ritmusát. Most bárkit azonosítani tud 95 százalékos pontossággal tíz leütés alapján" - mondta el Phil Butler, az egyetem kiberbűnözés és számítógépes biztonság tanszékének vezetője.

A korábban rendőrként dolgozó Butler hozzátette, hogy az eljárás nemcsak pedofilok, de internetes csalók leleplezésében is hasznos lehet.

Egy darlingtoni bakfis, Asleigh Hall tavalyi meggyilkolása után erősödtek fel ismét azok a hangok, amelyek különleges védelmet követeltek a világhálón a fiataloknak. Hallal egy szexuális bűnöző végzett, aki a Facebookon ismerkedett meg a 17 éves lánnyal.