Megválasztották hazánk első netminiszterelnökét

forrás Prim Online, 2010. április 2. 13:23

Lezárult a Legyél Te Magyarország NetMiniszterelnöke című kampányverseny, a hetivalasz.hu és a Média Hungária konferenciairoda közös játéka.

2010 április 1-én a reggel 8 órától éjfélig tartó szavazás során a játék döntőjébe jutott netminiszter-jelöltjek és kampánycsapataik több mint 9000 embert mozgattak meg és bírtak voksolásra az interneten, a www.legyelte.hu weboldalon.

Az összesítés alapján Magyarország első netminiszterelnöke Horváth Dávid, a Dunaújvárosi Főiskola hallgatója lett, az első netminiszterelnök kimagaslóan sok szavazatot szerzett.

Dávid programját kampányában így mutatta be:

“2010 a NetOkrácia éve! Nyomást gyakorlunk a politikára, mert az internet közössége pártok feletti, tudatos és összetartó! Eljött az idő, hogy a több mint 4 millió hazai internetezőből a közel 3,5 millió szavazó jogú állampolgár online is kezdeményezhessen népszavazást, vagy csatlakozhasson a már meglévőkhöz. Szavazz rám, és bevezetjük az online népszavazás-kezdeményezést! Szavazz rám, és lesz közművesített mobilinternet!”

Az elkövetkezendő egy évben nagy munka vár rá, hogy kitűzött céljait – civil kezdeményezőként - megvalósítsa. A netminiszterelnök programja – akár a többi jelöltté – előremutató, konkrét akciópontokat tartalmaz, Magyarországért, a magyar információs társadalomért tenni akaró tervezet.

A több hónapos kampányjáték komoly megmérettetés volt a versenyzők számára. A 2009 októberében indult, két fordulós kampányverseny során a szervezők többnapos felkészítő tréninget tartottak a résztvevőknek a kampányolás műhelytitkairól, a diákok pedig rendkívül sok munkát fordítottak programjuk kidolgozására, a szavazóik meggyőzésére és mozgósításukért. Aktív kommunikáció folytattak a közösségi nettereken, kihasználták az internet innovatív, legújabb trendeket tükröző kommunikációs eszközeit.

A versenynek nincs vesztese, hiszen a nagymértékű elméleti, gyakorlati tudás és tapasztalat, amelyet a valós kampányolás során szereztek, értékké válik a résztvevők számára.