PC működő gitárerősítőbe építve

Kiss Ádám Zoltán, 2010. április 18. 19:15

Ezúttal nem az extrém házak mozgalmáról van szó, a neves Orange erősítője teljes értékű hangszer, a beépített PC pedig többek között a hatékonyabb zenefelvételt szolgálja.

Megszokhattuk már, hogy PC költözik a nagymama virágosládájától kezdve a cipősdobozig szinte mindenbe, ám legtöbbször ez csupán technikai kunszt, vagy éppen esztétikai kiáltvány.

Ezúttal a sok évtizede prémium minőséget képviselő Orange erősítőgyártó cég kezdett teljesen új vállalkozásba. Míg eddig is megszokhattuk, hogy digitális modellező egységek, effektek jelentek meg az erősítőkben, ők egy komplett PC pakoltak be egy ilyen dobozba, ráadásul számítástechnika itt nem helyettesíti, hanem kiegészíti a teljes értékű, hagyományos értelemben is működő, 8 colos JBL hangszóróval szerelt erősítőt.



A feladatot igen komoly szinten oldották meg, és bár még a fejlesztés fázisában van az O PC névre hallgató masina, már tudni lehet, hogy nem a legolcsóbb megoldást választották. Ugyanis nem valamilyen idiotikus, marketingszagú elképzelésről van szó, például hogy szörfözzünk az interneten erősítőnkkel, így aztán nem is egy egyszerű netbook belseje költözik a ládába. Az O PC külön grafikus kártyával rendelkezik, ami jól is jöhet, ha soksávos zenei szoftvert futtatunk majd rajta, és a Wi-Fi sem hiányzik majd belőle. A hangszeresek szempontjából igen fontos, hogy a bemenő gitárjel azonnal, a legrövidebb úton leosztásra kerül a PC-be, ami azt jelenti, hogy az élő felvételeknél a lehető legkisebb lesz az egyébként zavaró késleltetés, amit a hosszú kábelek és a digitális átalakítás együttesen okozhat. A cég külön alkalmazást is tervez megjelentetni az O PC-hez, ám csak a teljesen megbízható, végleges terméket dobják majd piacra, várhatóan 2-4 hónap múlva, egyelőre ismeretlen áron.