Megölte testvérét a Playstation-ért

Genda Csongor Zoltán, 2010. május 3. 19:50

Dél-Amerikában tragédiába torkollt egy testvérpár civakodása, akik egy Playstation 3 játékgépen vesztek össze. Egyikük életét vesztette a dulakodásban.

A BBC beszámolója szerint egy 16 esztendős chilei fiú megölte két évvel idősebb testvérét, mert az engedély nélkül használta az általa féltve őrzött konzolt. Az örökbe fogadott tizenéves akkor végzett mostoha testvérével, amikor anyjuk távol volt. A nyomozati anyagból kiderül, hogy a tíz évet árvaházban töltött fiú nem tudott uralkodni magán, amikor észrevette, hogy fivére bekapcsolta a PS3-at, ezért konyhakést ragadott, és leszúrta őt. A megsebesített áldozat később belehalt sérüléseibe. A gyilkos tizenéves elmondta, hogy nem állt szándékában megölni testvérét, ám a veszekedés hevében egy adott pillanatban elvesztette önuralmát, és végzetes csapást mért bátyjára. A hatóságok szerint a vádlott akár öt év börtönbüntetést is kaphat tettéért, s csak azért ilyen keveset, mert a bíróság enyhítő körülményként értékeli a fiú hányattatott sorsát.