Súlyos pénzbüntetés vár Európában a flashmemória árkartell tagjaira

Milkovits Gábor, 2010. május 18. 10:35

A New York Times értesülése szerint az Európai Bizottság összesen 370 millió euró pénzbírságot tervez kiszabni kilenc olyan elektronikai cégre, akik az EB szerint összejátszva, mesterségesen magasan tartották a flashmemória termékek árát.

A neves amerikai lap úgy tudja, hogy a kartellvádak érintik a Samsung-ot, a Hynix-et, a Toshiba-t és rajtuk kívül még 6 másik vállalatot is. Az ármanipulációban állítólag részt vett a Micron is, ők azonban azért mentesülnek a büntetés alól, mert bizonyítékokkal szolgáltak az EB számára a szándékos és szervezett versenyellenes tevékenységről. Az újság hírforrása szerint a többiek büntetése is fejenként 10 százalékkal csökkenhet beismerő vallomás esetén.

Ha a hír igaz, az komoly befolyással lehet a teljes technológiai iparágra nézve. Hasonló vádakat már Dél-Koreában és az Egyesült Államokban is felhoztak a szóban forgó társaságok ellen, azonban bizonyítékok hiányában később ejtették őket. Ha azonban a Micron tényleg feltár ilyeneket és esetleg a többiek is beismerik az illegális gyakorlatot, az azzal járhat, hogy felgyorsul a flash termékek árának csökkenése, ami mindenképpen pozitív hír a készülékgyártók számára. Másfelől a precedens miatt kártérítést is követelhetnek majd a memória-gyártóktól azok a vevőik, akik eddig a mesterségesen drágított flash-memóriát vásárolták, ez pedig aligha fog tetszeni a már amúgy is megbüntetett cégeknek.