Több mint egymillió e-kereskedés a kínai Taobaón

MTI Sajtóadatbank, 2010. május 21. 08:41

A kínai elektronikus kiskereskedelem első számú platformján - a Taobaon - az elmúlt öt évben már több mint egymillióan nyitottak online boltot - jelentette be a cég.

A múlt hónap végéig 1 millió 60 ezren regisztrálták magukat, vagyis nyitottak online kereskedést a taobao.com-nál, amit egy hangcsoui (Hangzhou) székhelyű cég üzemeltet.
2005 októberében a Taobao célul tűzte ki, hogy öt éven belül egymillió "munkahelyet teremt" az internet segítségével. A vállalat statisztikája szerint az ország mind a 31 tartományából, illetve önálló városából és autonóm területéről találhatók működő üzlettulajdonosok.

 Az e-kereskedések tulajdonosainak több mint a fele a gazdaságilag fejlettebb, export irányultságú keleti és a déli partvidékekről származik. Bevételük a nyilvántartás szerint havonta nem több ezer-kétezer jüannál, ami jelenlegi árfolyamon számolva körülbelül 33-66 ezer forintnak felel meg.

 Az online boltok gazdáinak közel 58 százaléka 23 és 32 év közötti, és 8 százalék körül van a 18-22 év közöttiek aránya, akik vélhetően egyetemi, főiskolai hallgatók. A 2003-ban alapított Taobao tavaly 200 milliárd jüanos (29,3 milliárd dollár) forgalmat bonyolított.