Xbox-fejlesztői képzés indul Magyarországon

forrás Prim Online, 2010. június 10. 16:52

Rendkívül szórakoztatónak, ugyanakkor hasznos nyári elfoglaltságnak ígérkezik az a június végén induló tanfolyam, melynek során a hallgatók a Pacman játék Xbox-átiratát készítik el. Az IT Factory keretében megvalósuló képzésre bárki jelentkezhet, az ősszel megjelenő Windows 7 Mobile-on is alkalmazható programozói és játékfejlesztési tudást a hallgatók menet közben, a történetbe „beleszőve” sajátíthatják el.

Igazi unikummal jelentkezik a tanfolyamain online és offline részvételi lehetőséget egyaránt biztosító IT Factory. A 2010. június 28-án induló 20 órás tanfolyam hallgatói a Microsoft Xbox játékkonzolára készítenek el egy 30 éve töretlen népszerűségnek örvendő játékklasszikust. A képzés során a játékfejlesztés alapjait a Pacman segítségével veszik végig, ezáltal a résztvevők gyakorlatorientált módon sajátíthatják el a nélkülözhetetlen alapokat a grafikától a sprite-kezelésen át a programlogika megvalósításáig.

„Az IT Factory Xbox fejlesztői képzését azoknak a középiskolásoknak és egyetemistáknak ajánljuk, akik a játékfejlesztést szórakoztató keretek között szeretnék megismerni. Ugyan nincs alsó és felső korhatár, tapasztalataink alapján a 16-24 évesek érdeklődését ragadja meg leginkább a téma, mely azon túl, hogy a való életben is használható ismeretek ad, hasznos és szórakoztató nyári elfoglaltságot jelent a fiatal korosztálynak” – mondta Fóti Marcell, a NetAcademia vezetője, jelen képzésben chatmester, segédoktató.

A képzésen való részvételhez ráadásul semmilyen programozói tudás nem szükséges, ezt a hallgatók menet közben sajátíthatják el. A programozás .NET alapokon történik, melynek megismerésével a hazai fejlesztői piacon rendkívül keresett tudás birtokába jutnak.

„Mivel az Xbox programozása teljes mértékben megegyezik az idén ősszel piacra kerülő Windows 7 Mobile programozásával, így a hallgatók az IT Factoryban megszerzett tudást az új platformon azonnal alkalmazni tudják. A dinamikusan fejlődő mobil alkalmazásfejlesztési piacon ez jelentős előnyt jelent, ráadásul ezt a területet egy jó ötlettel akár már az 1-2 fős fejlesztőcégek is bevehetik” – mondta Fóti Marcell.

Az IT Factory Xbox képzése a NetAcademia Oktatóközpontban vagy otthonról, online is végezhető. Aki ez utóbbit választja, annak az otthoni számítógépére fel kell telepítenie a Visual Studio 2010 és az XNA Framework fejlesztőalkalmazásokat. Ezt a tanfolyamot megelőző nulladik napon az oktatóval közösen végzik el a jelentkezők. A szükséges szoftvereket a Microsoft Magyarország biztosítja a résztvevők számára.