Az e-könyvpiac is a sikerkönyv-sorozatokban bízik

MTI Sajtóadatbank, 2010. június 29. 08:44

Az e-könyvkiadás töretlenül fejlődik, de eddig korántsem váltotta be a vele kapcsolatban támasztott várakozásokat. A nyomtatott és e-piac résztvevői egyaránt az újabb sikersorozatok kiadásában látják az üzlet fellendülését.

A tavalyi utolsó negyedév csaknem 60 millió dolláros (13 milliárd forintos) amerikai e-könyvforgalma az idei első negyedévben 91 millió dollárra (21 milliárd forintra) nőtt a digitális kiadványokkal foglalkozó International Digital Publishing Forum adatai szerint. A Financial Timesban minap megjelent elemzésből viszont kiderül, hogy az e-könyveladás még mindig csupán az 5-6 százalékát teszi ki az amerikai könyvforgalomnak, Angliában pedig alig éri el az egyszázalékos részesedést.

 A közkeletű vélekedésekkel ellentétben ugyanis a könyvkiadásban nem a nyomda és a szállítás viszi el a sok pénzt: a szerzők bevezetése és reklámozása rója a legnagyobb terhet a kiadókra. Ezt a költséget pedig az e-könyvek estében sem lehet megspórolni. És az sem lendít a bolton, hogy a digitális könyveket olcsóbban kínálják.

 Ilyen körülmények között a kiadók egyszerűen nem vállalhatják a kockázatot, biztos befutókra van szükségük, ha talpon akarnak maradni - vélekedett Elieen Gittins, a Blurb.com internetes kiadói vállalkozás képviseletében. Gittins szerint a könyvkiadók is azt teszik, amit a filmstúdiók, az egyszer már bizonyított közönségsikereket bővítik szériákká.

 "Szorít a prés. Egyelőre nem teljesültek az e-könyvekbe vetett remények. Az e-könyvforgalom ugyan döbbenetesen nő, de eredményeivel nem képes kiváltani a nyomtatott könyvpiacon beállt pangást" - értékelte a helyzetet Lucas Wittmann, a Daily Beast könyvkiadó szerkesztője. A szakember szerint még úgy öt év kell ahhoz, hogy az e-piac betöltse a nyomtatott könyvek forgalmában keletkezett űrt.

 Műfajilag a regények iránt a legnagyobb az érdeklődés a digitális kiadás terén, de az e-könyvolvasók és a grafikai megjelenítés rohamos fejlődésével a gyermekkönyvek és a szakkönyvek iránt is megnő majd a kereslet - jósolta Wittmann.