Nem csúszik az iPhone 4G nemzetközi premierje

Milkovits Gábor, 2010. június 29. 09:20

Bennfentes információk szerint az Apple július 23-án dobja piacra a negyedik generációs iPhone okostelefont 18 további országban, ami azt jelenti, hogy a hatalmas kereslet ellenére egyelőre nem borul az eredeti menetrend.

Az új iPhone jelenleg csak az Egyesült Államokban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban és Japánban kapható, egyelőre korlátozott számban és csak a fekete változatban. A készülékből elemzői becslések szerint így is mintegy másfél millió darab fogyott el csak az első napon, azaz június 24-én, az azóta eltelt hétvége pedig nyilván tovább növelte az eladásokat. Ennek alapján a sajtóban olyan találgatások kaptak szárnyra, amelyek szerint az Apple kénytelen lesz elhalasztani a szélesebb nemzetközi forgalmazást, ami egyébként nem lenne példátlan intézkedés, hiszen nemrég az iPad-del kapcsolatban is erre kényszerült a cég. A mostani hír szerint Steve Jobs állítólag személyes email-ben nyugtatta meg az egyik kanadai mobilszolgáltató vezetőit arról, hogy ezúttal nem lesz csúszás. Ha ez igaz, úgy remélhető az is, hogy a társaság a későbbiekben is tartani tudja majd az eredeti menetrendet.

Az iPhone 4G bemutatásakor Steve Jobs azt ígérte, hogy az első kört követően valamikor júliusban piacra dobják a készüléket Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Finnországban, Hollandiában, Írországban, Luxemburgban, Norvégiában, Olaszországban, Spanyolországban, Svédországban, Svájcban, valamint Kanadában, Dél-Koreában, Hong Kong-ban, Szingapúrban és Új-Zélandon is. Az augusztusi időpont már 24, a szeptemberi pedig további 44 országot tartalmaz, köztük remélhetőleg hazánkat is. Az mindenesetre szintén biztató, hogy egyelőre nem tudni olyan beszállítóról, amelynek valamilyen alkatrésze hiánycikk lenne az iPhone 4G-hez úgy, mint például az iPad érintőképernyője.