Kábelszakadás nehezítheti az összeköttetést a vb-vel

Kiss Ádám Zoltán, 2010. július 8. 06:42

A többek között Dél-Afrikát is az európai és ázsiai főhálózathoz kötő internetes kábel szakadt el, ami indokolhatja a tudósítók adatforgalomra vonatkozó panaszait.

Talán sokan nem tudják, de az egyébként erős gazdasággal rendelkező, és sok szempontból kivételesen fejlett Dél-Afrikában az internet helyzete meglehetősen mostoha. Nem csak az ország méretei nehezítik a helyzetet, hiszen például az egyik legmodernebb településről, Fokvárosból sem problémamentes a kapcsolat a világgal. További gondot jelent, hogy az apartheid rendszer lezárulása után lassan a munkaerő-piaci törvényeket is átszabták, ami miatt a nagyvállalatok tulajdonjoga és vezetése, mérnöki kara is részben lecserélődött, ami a gyakorlatban álladó áramszüneteket jelent, és ez igaz a környező országokra is, melyek jelentős része Dél-Afrikától veszi az elektromos áramot.

Ezen az indulóban sem egyszerű helyzeten bonyolíthat a most napfényre került, de már hétfőn felfedezett hiba. Az üzemeltető Seacom szerint a 2009-ben üzembe helyezett, Dél-Afrikát, Tanzániát, Kenyát, Ugandát és Mozambikot Európa és Ázsia rendszereivel összekötő, a part mentén lefektetett kábel szakadt el. Az üzemeltető szerint a javítóhajók már a feltételezett helyszín közelében vannak, de az üzemzavar elhárítása elhúzódhat akár egy hétig is. Ennek oka, hogy a ténylegesen néhány órát igénybe vevő szerelésnél a megközelítés, kiemelés, merülések veszik el a legtöbb időt. A feltételezések szerint Kenya tengerpartja mellett bekövetkezett hiba károsan befolyásolhatja, de az internet felépítéséből adódóan le nem állíthatja a vb-rendező ország és Európa, valamint Ázsia közti forgalmat.