Az Intel tulajdonába kerül a McAfee

Kiss Ádám Zoltán, 2010. augusztus 20. 08:54

A világ legnagyobb chipgyártója új területeken próbál szerencsét, a vírusirtóiról ismert McAfee 7,68 milliárd dolláros felvásárlásával biztonságtechnikai szereplővé lép elő.

Korántsem új trend, hogy eddig ismeretlen területekre ruháznak be olyan vállalatok, melyekről nem igazán feltételeznénk ilyesmit, ám ezúttal igazi óriásüzletről és stratégiai felvásárlásról van szó. A McAfee megvásárlása sokkal komolyabb irányváltást jelent, mint ha például a Microsoft fogkefét is elkezdene gyártani, hiszen a biztonságtechnikai piac egyik nagyágyújának ilyen jelentős összegért történő megvásárlásával maga az Intel is egy csapásra komoly piacot szerez ebben a szektorban, mindezt a talán éppen csak véget érő válság közepette. Tény, hogy van miből, hiszen a processzorgyártó sikeresen meghódította az Apple gépek belsejét, a nehéz időket a jól fogyó Atom processzorokkal védte ki, és tavaly 35,1 milliárd dolláros bevétellel immáron 18 egymást követő évben a legnagyobb chipgyártó a világon. Ehhez képest a 2 milliárd dolláros bevételt produkáló McAfee közepes játékosnak számít, ám megkérték az árát. A 7,68 milliárd dollár azt jelenti, hogy az Intel részvényenként 48 dollárt fizet, ami 60 százalékkal magasabb a McAfee-részvény szerdai záró értékénél. Kérdés, mi ér meg ennyit az Intelnek? Az 1987-ben alapított McAfee a biztonságtechnikai piacon a Symantec mögött a második legnagyobb gyártó, igazi nagymenő ebben a szegmensben. Az Intel pedig már korábban bejelentette, hogy egyre komolyabban venné a hardver szintű biztonsági elemek beépítését lapkakészleteibe, processzoraiba, ezeket szoftveresen támogatná meg a nagyobb hatásfok érdekében. Így már kezd összeállni a kép, miért is ér meg 60 százalékos felárat a második legnagyobb vírusirtó cég az Intelnek. A videofelvétel kíséretében beharangozott üzlet már csak a versenyhatóságok jóváhagyására vár, ami minden bizonnyal menni is fog, mivel a processzorgyártó eddig nem volt biztonságtechnikai cég, így nem saját riválisát vásárolja fel.