Helyettünk válogat a Gmail

Kiss Ádám Zoltán, 2010. augusztus 31. 16:50

A Google úgy véli, hogy a naponta keletkező hatalmas e-mail mennyiség kezelése már külső segítséget igényel, így egy ma bevezetésre kerülő automatizált funkció segítségével megteszi ezt helyettünk.

A levelek mennyisége eleve évről évre nő, és akkor még nem beszéltünk a levélszemét problémájáról, a mindent elborító spam-áradatról. A küldemények szortírozása azonban legalábbis megközelítőleg szoftveresen is lehetséges, így a Google Gmail szolgáltatásában felajánlja ezt az egyelőre kísérleti fázisban levő automata válogató funkciót. Tulajdonképpen ez a rendszer is a spam-szűrőkhöz hasonló megoldásokkal dolgozik, ám algoritmusának eredményeképpen nem tűnik el a levél, csupán előre, vagy hátra lép a ranglistán. Alapvetően tehát kényelmi szolgáltatásról van szó, és nem kell attól félnünk, hogy egy  túl szigorú rendszer esetleg kiszűri a számunkra értékes tartalmat is, hiszen tévedés esetén csak hátrébb sorolja a kérdéses leveleket. Az új megoldás három csoportba osztja a beérkező e-maileket, az elsőben az általa, a másodikban a küldő általa fontosnak tartott küldemények találhatók, a harmadikba pedig a „többi”, vagyis jó eséllyel a kéretlen reklámlevelek, és egyéb levélszemét. Mint a spam-szűrők esetében is, itt sem garantál teljes sikert a Google, ám már ez a béta állapotú változat is sokak életét könnyítheti meg. A fokozatosan minden fiókban elérhetővé váló szolgáltatás érkezésére az oldal jobb felső sarkában piros színű „New! Priority Inbox!” felirat révén értesülünk, érdemes kipróbálni, a + és – jelekkel finomítható megoldás jelentősen csökkentheti a levelezésre fordított felesleges időt. A Priority Inbox működését rövid kis videó is szemlélteti:

http://www.youtube.com/watch?v=5nt3gE9dGHQ&feature=player_embedded