Elindult a Nikon nemzetközi fotópályázata

Kiss Ádám Zoltán, 2010. szeptember 5. 15:20

November 30-ig lehet jelentkezni, illetve pályaműveket feltölteni a Nikon Photo Contest International 2010-2011 pályázatra, a nyerteseket nem kevesebb, mint 53 díj várja, a nevezés ingyenes.

Az idei kategóriák és díjak

A 2010-2011-es versenyben két kategóriában lehet nevezni. Az első kategória szabad témaválasztást enged meg , a második kategória pedig az „Energia” témakörére épül. A tetszőleges témájú fényképeket a szabadon választott témájú első kategóriába kell benevezni. Az „Energia” témájú kategóriába olyan fotókat várnak, amelyek látványa vagy témája olyan energiát sugároz, amely ösztönzőleg, motiválóan, felkavaróan vagy izgalmat keltően hat a fotósra, illetve a nézőre. A Feltörekvő tehetség díjjal a fiatalabb fotósokat jutalmazzák, akik így lehetőséget kapnak fényképeik széles körben történő megosztására, és a díj egyben célt is jelent számukra, amiért érdemes küzdeni.

Nemzetközi fotósokból álló zsűri által odaítélt 53 díj

A pályaműveket a fotózás nemzetközi porondján jelenleg is aktív fotósokból álló zsűri értékeli. Az 53 kiosztásra kerülő díj közül egyetlen fénykép kapja majd a Nagydíjat; minden kategóriában 16 fénykép kap első, második és harmadik díjat; a 29 évesnél nem idősebb fotósok által beküldött mezőnyben 4 fénykép kap Feltörekvő tehetség díjat, és 16 további fotót választanak meg a Feltörekvő tehetség díj második helyezésére. A győztesek névsorát 2011 júniusában hirdetik ki, és tervbe vették, hogy kiállítást szerveznek a díjnyertes munkákból.

Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011 – részletek:

Nevezési feltételek
Bármely hivatásos vagy amatőr fotós nevezhet a versenyre; életkortól, nemtől és állampolgárságtól függetlenül.

A nevezés módja
A képeket az interneten keresztül kell beküldeni. A nevezési lapot a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011 honlapján töltheti ki, és azzal együtt küldheti el a képfájlt.

Benevezhető pályamunkák száma: Mindkét kategóriában 2 képet (tehát összesen 4 képet) nevezhet be egy versenyző.

Pályamunkák formátuma: A versenyre digitális fényképezőgéppel készített fényképfájlokat (a közepes formátumú és nagyobb formátumú digitális fényképezőgéppel készült fényképek kivételével), valamint filmes fényképezőgéppel (35 mm-es vagy APS) készített fényképekről lapolvasóval beolvasott fényképfájlokat lehet beküldeni. Digitálisan módosított, illetve szoftverrel szerkesztett képeket is elfogadunk.

Fájlméret: Fájlonként maximum 10 MB

Fényképfájlok formátuma: csak JPEG

Értékelés és eredményhirdetés
A pályaműveket a fotózás nemzetközi porondján jelenleg is aktív, ismert fotósokból álló független zsűri értékeli. A győztesek listáját 2011 júniusának végén közölik a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011-es évadjának webhelyén.

Díjak és nyeremények
Összesen 53 díj, illetve nyeremény kerül kiosztásra; a nyertesek Nikon képalkotási termékeket kapnak. A nyereményeken túl a Nagydíj győztese, valamint a Feltörekvő tehetség díj nyertese és helyezettjei közül 21 nyertes pályázó lehetőséget kap arra, hogy kiállítsa pályaművét a verseny Minigalériájában. A Minigaléria a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011-es évadjának webhelyéről lesz elérhető.

- Nagydíj: 1
• Nikon D3S digitális tükörreflexes fényképezőgép
• AF-S NIKKOR 24 mm f/1.4G ED
• AF-S NIKKOR 24–70 mm f/2.8G ED
• A győztes fotó szerepelni fog a Minigalériában, amely a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011-es évadjának webhelyéről lesz elérhető
- Első hely: Kategóriánként 1 (összesen 2)
• Nikon D300S digitális tükörreflexes fényképezőgép
• SB-900 vaku
• AF-S DX NIKKOR 18–200 mm f/3.5–5.6G ED VR II
• AF-S NIKKOR 16–35 mm f/4G ED VR
- Második hely: Kategóriánként 5 (összesen 10)
• Nikon D5000 digitális tükörreflexes fényképezőgép
• AF-S DX Micro NIKKOR 85 mm f/3.5G ED VR
- Harmadik hely: Kategóriánként 10 (összesen 20)
• Nikon D3000 digitális tükörreflexes fényképezőgép
• AF-S DX NIKKOR 18–55 mm f/3.5–5.6G VR
- Feltörekvő tehetség díj: Összesen 4, a kategóriáktól függetlenül
• Nikon COOLPIX P6000 digitális fényképezőgép
• A fotók szerepelni fognak a Minigalériában, amely a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011-es évadjának webhelyéről lesz elérhető
- Feltörekvő tehetség díj helyezettjei: Összesen 16, a kategóriáktól függetlenül
• Nikon COOLPIX S1000pj digitális fényképezőgép
•A fotók szerepelni fognak a Minigalériában, amely a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011-es évadjának webhelyéről lesz elérhető
A nyeremények előzetes értesítés nélkül változhatnak. A nyeremények nem válthatók készpénzre.