A magyar netezők több mint fele a Firefox böngészőket használja

MTI Sajtóadatbank, 2010. október 4. 10:09

A magyar netezők több mint fele a Firefox böngészőket használja, miközben a Microsoft szeptember közepén bemutatott honlapnézegetője, az Internet Explorer (IE) 9-es változata is mérhető eredményt produkál már a magyarországi statisztikákban.

Az Adverticum AdServer netes hirdetéskiszolgáló szerint a böngészők népszerűségi listáját Magyarországon továbbra is a Mozilla Alapítvány Firefox szoftverének 3.6-os verziója vezeti 38,9 százalékkal, miközben a nyílt forráskódú alkalmazás összes változata 52,3 százalékos részesedést tudhat magáénak.

A Microsoft IE8 19,2 százalékkal a második helyre került. Az egykor még több mint 90 százalékot elérő szoftvercég weblapnézegetőit összesítésben is csak a magyarok 33,5 százaléka használja.

A Google Chrome 10,6 százalékkal a harmadik, az Opera böngésző 3,1 százalékkal a negyedik helyre került.

A felmérés készítői azt sugallják, hogy az új Internet Explorer - amely két hét után már 0,2 százalékos részesedést tudhat magáénak - a Firefox, és a Chrome növekedését is veszélyeztetheti. Ehhez viszont az is szükséges, hogy a felhasználók a korábbi változatok
rossz emlékeit is elfelejtsék. A Microsoft újbóli előretörését ráadásul még az is hátráltathatja, hogy az IE9-et csak azok futtathatják, akik a Windows Vista vagy a Windows 7-es operációs rendszereket valamelyikét használják.

Az Adverticum felmérésében 2,4 millió magyar böngészőprogramból a szeptember harmadik felében gyűjtött adatokat használták fel.