A gyors és látványos megtérülésű projektek lehetnek sikeresek

forrás Prim Online, 2010. október 14. 10:31

A nemzetgazdasági környezet lassú javulása továbbra is óvatosságra inti az informatikai beruházásokért felelős vezetőket - hangzott el a Qualysoft Informatikai Zrt. idei Szakmai Napján. A társaság vezetése szerint, ma a gyors és látványos megtérülést felmutató projektekkel lehet sikereket elérni.

Az idei Szakmai Nap mottóját Winston Churchilltől kölcsönözte a társaság. E szerint bármilyen szép is a stratégia, nem árt, ha olykor az eredményre is vetünk egy pillantást. A válság kezdete óta minden cég azon fáradozik, hogy további beruházások nélkül szinten tartsa informatikai infrastruktúráját és az így működtetett rendszereket - hangzott el a konferencián. A Qualysoft előadói elmondták, hogy gyakorlatilag a cégek nullázták az ilyen típusú beruházásokra szánt költségkereteket. "Pedig nem ez a megoldás, hanem az olyan költséghatékony és mindenek előtt gyorsan megtérülő megoldásoknak az alkalmazása, amelyek már a válság utáni időszakra készítik fel a céget, hogy a versenyképességük ne csökkenjen" - nyilatkozta Jáger Andrea, a Qualysoft csoport nemzetközi marketing igazgatója.

A hagyományok szerint, az idei rendezvényen is ügyfeleikkel együtt mutatta be a társaság a már sikeres megoldásait, és az újdonságokat. A hatékony dokumentum előállítás, a folyamat optimalizálás és staffing mellett az idén az agilis projekt management és a Qualysoft támogatott innovációs megoldásairól is szó esett. Ez utóbbiak közül az intelligens és automatizált dokumentum előállításra illetve azok webes keresésére alkalmas Docfinito!-t és Content Crusiert, valamint az RCIF - tartalom varázsló-, projekteket mutatták be az ügyfeleknek, melyek az Új Magyarország fejlesztési terv támogatását is élvezik.

Az érdeklődök között elsősorban a fő célcsoportja, a banki és biztosítási szegmens, valamit az államigazgatás képviseltette magát.

Qualysoft Csoport
A bécsi központú Qualysoft Csoport a nemzetközi informatikai piac dinamikusan fejlődő, jelentős referenciákkal rendelkező szereplője. Az 1999-ben alapított cégcsoport Európa hét országában (Magyarország, Ausztria, Németország, Románia Szerbia, Szlovákia és Ukrajna) áll ügyfelei rendelkezésére. A nemzetközi jelenlétnek köszönhetően naprakész információkkal és tudással rendelkezik az ügyfelek igényeiről és az azokat támogató info-kommunikációs megoldásokról. A cégcsoport tevékenysége az informatikai tanácsadástól kezdve ez egyedi fejlesztéseken át egészen az integrált rendszerek kulcsrakész átadásáig terjed. A cégcsoport munkatársainak száma álladóan bővül. Jelenleg mintegy 280, szakmailag magasan képzett  kolléga gondoskodik Európa-szerte az ügyfelek állandó és hatékony támogatásáról. 


További információk: www.qualysoft.com
Kontakt: andrea.jager@partner.qualysoft.com