Nagyszabású hálózatfejlesztés újabb nyolc Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen

forrás Prim Online, 2010. november 4. 08:22

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) támogatási rendszerében megvalósult, több mint 286 millió forint értékű beruházásnak köszönhetően a T-Home 2010. október 1-től a vásárosnaményi kistérség 8 településén biztosít szélessávú internet -, televízió- valamint telefon-szolgáltatást. A fejlesztéssel mintegy 4500 lakos érheti el a legmodernebb technológiára épülő szélessávú hálózati infrastruktúrát.

A beruházás megvalósítója, a pályázat kedvezményezettje és a hálózat tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt., amely ezzel is támogatni kívánja az információs társadalom hazai fejlődését. A vállalat célja, hogy az országban egyre több helyen tudjanak jelenlegi és potenciális ügyfelei szélessávú hálózataira csatlakozni, és így elérhetővé váljon számukra a tévé-, telefon- és internet-szolgáltatás.

A beruházásnak köszönhetően az érintett településeken lakók a szélessávú internet révén új lehetőségekhez, új élményekhez juthatnak, amely nemcsak a szabad óráikat teheti élvezetessébbé, hanem munkavégzésüket is nagyban megkönnyítheti.
A T-Home márka egy időben akár több tévékészüléken is elérhető, kiváló kép- és hangminőségű tévészolgáltatást, ezen kívül böngészésre, levelezésre, információgyűjtésre, kapcsolattartásra, képek letöltésére, online zenehallgatásra, jelentős adatforgalommal járó tevékenységekre alkalmas, adatforgalomtól független havi díjú internetet, személyes igényekre szabott kábeltelevíziós csomagokat, valamint kedvező havidíjú, alacsony percdíjú kábeltelefon-szolgáltatást kínál a kistérségekben élőknek.

GOP-3.1.1 "Hálózati infrastruktúra létrehozása" programról röviden

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt pályázat célja, a szélessávú távközlési infrastruktúra kiépítése Magyarország olyan hátrányos helyzetű, üzletileg kevésbé vonzó kistérségeiben, ahol eddig üzleti alapon nem épült ki szélessávú hálózat. Segítségével közel 30 fejlesztési projekt valósulhat majd meg uniós források bevonásával.

A Magyar Telekom beruházásával az alábbi településeken válnak elérhetővé a T-Home szolgáltatások:
Barabás, Beregdaróc, Hetefejércse, Mátyus, Olcsva, Tákos, Tiszakerecseny és Tiszavid
További részletek a http://www.telekom.hu/rolunk/halozatfejlesztes oldalon találhatók.