Japánban mutatkozik be, és drága lesz a Panasonic GF2

Kiss Ádám Zoltán, 2010. november 18. 20:04

A világ legkisebb cserélhető objektíves 4/3-os kompaktja elődjénél kisebb és könnyebb lett, ám ára a jelek szerint nem követte a méretcsökkenést.

A GF1-es november elején bemutatott utódján első ránézésre érzékelhető, hogy közel ötödével könnyebb elődjénél, ami egyben 7 százalékos súlycsökkenéssel is jár. Megjelenik a gépben az eddigieknél jobb zajszűrést kínáló 3DNR és a CNR kromatikus zajcsökkentés, míg az érzékenységet ISO 6400-ra növelték, videó terén pedig a 720-as felbontás helyett immáron 1080-asssal bír a gép, és a tömörítés is AVCHD Lite helyett AVCHD-re módosult. A 7,3 x 13 mm-es Live MOS érzékelő változatlanul 12 megapixeles valós felbontással rendelkezik, de a képfeldolgozásról már a cég friss fejlesztése, az új Venus Engine FHD rendszer gondoskodik. Mindez azonban nem jár együtt árcsökkenéssel, sőt a gép várhatóan bemutatkozásakor drágább lesz elődjénél.

A GF2-es váz az információk szerint 60 ezer yenbe, vagyis nagyjából 720 dollárba kerül majd, míg az F2.5 14mm-es karcsú optikával szett-ára 80 ezer yen, illetve a 14-42mm-es objektívvel 90 ezer yen körül lesz. Ezek az összegek magyar forintban kifejezve 145 ezer, 193 ezer, illetve 218 ezer körüli összeget tesznek ki. Ez elsőre kissé hajmeresztő, és tény, hogy a japán árak általában magasabbak az európai és amerikai szintnél, de még így is kissé túlárazottnak tűnik az új Panasonic. Annyi bizonyos, hogy a távol-keleti szigetországban már december 3.-án megjelenik a DMC-GF2 ez pedig jóval a nyugati bejelentés, nem hogy a forgalmazás előtti időpont. A tervek szerint Japánban három színben, fekete, fehér, és vörös külsővel lesz megvásárolható a Panasonic GF2.