Elektronikai összeszerelőüzem létesül Csarodán

MTI Sajtóadatbank, 2010. november 30. 08:44

Várhatóan mintegy száz embernek ad munkahelyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csarodán a jövő év tavaszára felépülő elektronikai termékek összeszerelésével foglalkozó üzem  - közölte Bán László, a beruházó Bán Manufacturing Support Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn az MTI-vel.

A 2007-ben alapított, főként telefonok és szórakoztatóelektronikai termékek minőségellenőrzésével és javításával foglalkozó társaság 70 millió forintos beruházással Közép-Európa egyik legfejlettebb összeszerelő egységét szeretné létrehozni az 530 lelkes szatmári községben. A 700 négyzetméteres alapterületű, speciális gépekkel felszerelt csarnokban 80-100 dolgozó - hetven százalékban betanított munkás - végezné az alkatrészek beépítését Európa legnagyobb mobiltelefongyárai számára.

A 2011 májusára elkészülő beruházást 50 millió forinttal támogatta az Európai Unió és a magyar állam, az építkezéshez szükséges területet pedig ingyen biztosította a vállalkozás számára a csarodai önkormányzat. A fejlesztés második fázisában a tervek szerint oktatóközpont létesül az összeszerelő üzemben, ahol helyi lakosok átképzését és diákok betanítását is elindítják majd.

Bán László elmondta, a társaság ezzel - a jövőre megszűnő vásárosnaményi Interspan Faipari Kft. mellett - a térség legnagyobb foglalkoztatójává válik; a faforgácslap-gyártó gyárból már most tömegesen érkeznek önéletrajzok az elektronikai céghez. Az igazgató
hozzátette: a beruházás remélhetőleg javít majd a csarodai mikrotérséget térséget sújtó, mintegy húszszázalékos munkanélküliségi rátán.

A Bán Manufacturing Support Kft. az alvállalkozókat is beleszámítva mintegy 700 embernek ad munkát. Tavalyi a cég nettó árbevétele 400 millió forint volt, az idén már meghaladta az egymilliárd forintot.