Négymillió Move távvezérlő-rendszer kelt el a PS3-hoz

Milkovits Gábor, 2010. december 1. 07:41

A Sony bejelentette, hogy 2 hónap alatt mintegy 4,1 millió darabot adott el Move elnevezésű, mozgásérzékelős PS3 távvezérlő rendszeréből.

A Sony nem sokkal azután közölte ezt, hogy a Microsoft szűk egy hónap alatt 2,5 millió eladott Kinectről számolt be. Szakemberek szerint a Kinect lényegesen innovatívabb technológia, mivel a kamerákból és szenzorokból álló rendszer használatához nincs szükség semmiféle fizikai objektum mozgatására. A Sony Move kezeléséhez ezzel szemben szükséges van egy pálca kézzel való mozgatása, ez pedig nem korszakalkotó  újítás a Nintendo Wii több éve létező távvezérlőjéhez képest. A megoldás persze így is kellőképpen forradalmasítja a játékélményt, amitől a konzolgyártók a játékprogramok forgalmának felélénkülését várják.

A Sony Észak-Amerikában szeptember, Japánban pedig október óta forgalmazza a Move-ot, azaz a fenti eladásokat a világpiac többi része nélkül sikerült elérnie. Eközben a Microsoft azt tervezi, hogy az ünnepi bevásárló szezonban mintegy 5 millió Kinect-et fog értékesíteni. Mindkét rivális cég külön, illetve konzollal együtt is árusítja saját mozgásérzékelős rendszerét.