Apple iPad II kamerákkal felszerelve

MTI Sajtóadatbank, 2010. december 11. 12:13

Az Apple táblagépének alkatrész-beszállítói szerint jövő tavasszal mutatják be az iPad kamerákkal szerelt második generációját.

Az internetes pletykák és különböző alkatrész-beszállítók tudni vélik, hogy az új iPad az iPhone-hoz hasonlóan videokonferenciához szükséges előlapi kamerát, fényképezésre alkalmas hátlapi kamerát és nagyobb felbontású kijelzőt kap, miközben könnyebb és vékonyabb kivitelben jelenik meg. A fejlesztésekről szóló beszámolókat hivatalos források nem erősítették meg, de szakemberek szerint az Apple termékfejlesztési stratégiáját tekintve nem lenne meglepő, ha január végén Steve Jobs az iPad továbbfejlesztett változatával rukkolna elő.

A számítástechnikai ipar egyik legnagyobb újdonságának tekintett 1,25 centiméter vastag, 9,7 colos (24,6 centiméteres) képátlójú érintőképernyős iPadból az Apple számításai szerint az idén összesen 12,9 millió darabot értékesítenek.

Az iSuppli piackutató korábbi előrejelzései szerint jövőre mintegy 36,5 millióra emelkedik az iPadek száma, azaz a táblagépek piacának 84 százalékát uralhatja az Apple kütyüje. A tajpeji SinoPac tőzsdei elemző szerint 2011-ben a mintegy 60 millió darabos táblagéppiac 70 százalékát teszi ki az iPad.