Bizakodó a német számítástechnikai és távközlési ipar

MTI Sajtóadatbank, 2010. december 21. 10:00

A német számítástechnikai és távközlési ágazatban még soha nem volt annyira optimista az üzleti hangulat mint most, a Bitkom ágazati szakmai képviseleti szervezet kimutatása szerint az üzleti hangulatindex az idei negyedik negyedévben 69 ponton a legmagasabb értéket érte el 2001-es bevezetése óta.

A jövő évi várakozások is kifejezetten jók: a megkérdezett vállalatok 84 százaléka számít az értékesítési árbevétel növekedésére 2011-ben, 9 százalékuk számít stabil forgalomra és mindössze csak 6 százalékuk számít csökkenésre. Jövőre mind a vállalati, mind a lakossági vevőkör keresletének növekedése várható.

A mutatók egyértelmű tanúsága szerint az ágazat már el is felejtette a gazdasági visszaesést - mondta a Bitkom elnöke, August-Wilhelm Scheer a felmérés eredményének berlini bemutatása alkalmából hétfőn.

Az idén az ágazati vállalatok forgalma a 2009-eshez képest 1,4 százalékkal 142 milliárd euróra emelkedett. A Bitkom adatai szerint a krízisévben a fejlett technológiai ágazatokban a visszaesés mértéke elmaradt a hagyományos gazdasági ágazatokétól, ezért a növekedés mértéke is viszonylag alacsony.

A kilátások azonban így is kedvezőek: az év elején a Bitkom 2010-re még stagnálással számolt. Jövőre pedig már 2,0 százalékos növekedés várható, és az ágazat forgalma 144 milliárd euróra emelkedhet.