A világ legkisebb karácsonyi üdvözlőlapja

Vértes János Andor, 2010. december 26. 13:10

A képünkön jobboldalt egy hajszál, baloldalon pedig egy nála alig keskenyebb karácsonyi üdvözlőlap, amit a Glasgow Egyetem nanotechnológiával foglalkozói kutatói készítettek el. A kártya szabad szemmel nemigen látható, így a nagymamának nem érdemes elküldeni, már csak azért sem, mert azon a bélyegen, amit ráragasztanánk, a lap maga 8276-szor fér el.

A normális (DIN A6) karácsonyi lapoknál félmilliószor kisebb kártyát mintegy félórai munkával készítették el a kutatók, pusztán azért, hogy egy kicsit a közvélemény figyelmét is ráirányítsák erre a technológiára, amellyel akár fényképező vagy filmfelvevőgépeket, tévéket is el tudnak készíteni ebben a mikroszkopikus méretben.