Békésen is rendeződhetnek a domain-viták

, 2000. május 2. 08:33
A PSINet csoporthoz tartozó Elender Rt ingyenesen átengedte a forrodrot.hu domain nevet a Forródrót Kft.-nek.
Az Elender Rt. a jelenlegi, gyakorlatba most kerülő szabályok mellett az ügyfelek kérései mellett néhány, már meglévő és tervezett szolgáltatásokhoz kapcsolódó domain nevet bejegyezte. A Forródrót Kft. a domain liberalizációt megelőzően a megfelelő cégbírósági bejegyzéssel együtt eljuttatta a forrodrot.hu cím megszerzésére irányuló igényét saját szolgáltatójához, melyet az adott cég nem jegyeztetett be időben, így – igénylése alapján – az Elender kaphatta meg a nevet.

„Egyetlen címet sem kívánunk értékesíteni - mondta dr. Kóka János, az Elender vezérigazgatója -, az üzleti tisztesség azt kívánta, hogy ebben a kivételes esetben ingyenesen átadjuk a domain nevet.”