100 éves az IBM - Magyarországon a 75. születésnapját ünnepli

forrás Prim Online, 2011. február 24. 14:01

Bár a hivatalos évforduló csak júniusban lesz, az IBM számos programot és látványosságot felvonultató centenáriumi éve már februárban elkezdődött, Watson pedig már a rajongók gratulációit fogadja.

Jóllehet az IBM csak júniusban ünnepli századik születésnapját, a vissza- és előretekintésre egyaránt alkalmat adó centenáriumi év már februárban elkezdődött. A vállalat előadás-sorozattal, tudományos és üzleti fórumokkal, a cég történetét bemutató könyvvel, rövidfilmekkel és önkéntes dolgozói programokkal készül az évfordulóra. IBM 100  néven honlapot is indított, amely a cég 100 éves történetét, régi és új találmányait, a következő száz évet megalapozó projekteket mutatja be izgalmas történeteken, képeken, kisfilmeken keresztül.  Az IBM-mel együtt ünnepel az IBM Magyarország is, amely szintén fontos évfordulóra készül: az amerikai cég 75 évvel ezelőtt, 1936-ban alapította meg Budapesten magyarországi leányvállalatát.

Watson&Watson
 
A napokban csapott össze egy népszerű amerikai tévés vetélkedőben az IBM új szuperszámítógépe a műsor történetének legsikeresebb versenyzőivel. Watson három menetben győzte le emberi ellenfeleit a Jeopardy! történetének legkülönlegesebb sorozatában. A gép arról a Thomas J. Watsonról kapta nevét,  aki 100 évvel ezelőtt megalapította és útjára indította az IBM elődjét, a Computing Tabulating Recording vállalatot. A kezdetben kereskedelmi mérlegek, órák, lyukkártyák és sajtszeletelők gyártásával foglalkozó 1300 fős new yorki cég, találmányai és technikai újításai révén, 100 év alatt a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb informatikai vállalatává fejlődött. Innovációinak sora végeláthatatlan, az IBM 18 éve vezeti a legtöbb szabadalmat benyújtó amerikai cégek listáját.

Floppy, vonalkód és egy nagy lépés

Nevéhez fűződik például az első, teljesen automatikusan működő, bonyolult kalkulációkra is képes számítógép (mely kereken öt tonnát nyomott) és az első számítógépes repülőjegyfoglalási rendszer, amely később utat nyitott az online bankolásnak. Az IBM szakemberei fejlesztették ki a floppy lemezt, a vonalkódot, és a bankártyák mágneses azonosítóját. A vállalat az ötvenes évektől részt vett az amerikai Apollo űrprogramban, technológiája az 1969-es Holdra-szálláskor is segítette az űrhajósokat. Tudósai 1986-ban a kort megelőző nanotechnológiát alkalmazva 35 atomból kirakták a vállalat logóját, amivel Nobel-díjat is nyertek. A nyolcvanas években az IBM PC-kkel terjedt el a „számítógépezés” a nagyközönség köreiben, miközben a cég óriási energiákat fordított az emberi elmével versengő szuperszámítógépek építésébe. A Kaszparovot 1997-ben legyőző Deep Blue és a Jeopardy-ban bizonyító Watson ennek a szédítő lendületű 100 éves fejlődésnek a betetőzése.

Az IBM centenáriumi évére készített kisfilm