CeBIT 2011 - Piackutatásra és megfigyelésre használható az érzelemfelismerés

MTI Sajtóadatbank, 2011. március 3. 10:10

Elsősorban piackutatási célokra és térfigyelő kamerákhoz készült az a fejlett arc- és érzelemfelismerő rendszer, amelyet a német Fraunhofer Intézet fejlesztett. A Hannoveri CeBIT-en bemutatott modell a járókelők nemét, életkorát és kedélyállapotát is nagy pontossággal képes meghatározni.

Az egyszerű digitális fényképezőgépekben is megtalálható arcfelismerő szoftverek továbbfejlesztésével a térfigyelő rendszerek automatizálása mellett a piackutatás bizonyos területei egyszerűsíthetők. A fejlesztők a bűnmegelőzési célokon túl elsősorban arra gondoltak: miként lehetne tömegesen vizsgálni, hogy milyen érzelmeket vált ki például egy utcai plakát, illetve a járókelők reakcióját hogyan lehetne a nélkül rögzíteni, hogy néhány szóra megállítanák őket.
A SHORE elnevezésű rendszer az adatbázisba táplált több ezernyi arcminta alapján választja ki, a vizsgált személy kedélyállapotát, nemét és 5-10 éves pontossággal az életkorát. A számítástechnikai vásáron látható látványos demonstráció gyakorlatilag első lépés az ember és a gép közötti kommunikációban. A járókelő mozgása egy monitoron látható, az érzékelt arcokat a szemek helyén megjelenő fehér pont mutatja, miközben a felismert személy adatai úgy jelennek meg, mintha a hollywoodi Terminátor nézőpontja volna. A Fraunhofer Intézet CeBIT-en bemutatott további fejlesztései között látható például az a nagyfelbontású képek rögzítésére alkalmas kamera és szoftver, amely az arcok háromdimenziós rekonstrukciójára képes, így például igazi emberi modellek alapján hamarosan grafikusok nélkül készülhetnek animációs filmek.