Félmilliárdos uniós iskolai informatikai fejlesztés Szabolcsban

MTI Sajtóadatbank, 2011. március 29. 08:39

Az Európai Unió támogatásával több mint félmilliárd forint értékű iskolai informatikai fejlesztés valósul meg öt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen, Nyíregyházán, Nagykállóban, Tiszalökön, Kótajban és Ópályiban - közölték az érintett városok, illetve községek projektvezetői.

Az unió által százszázalékosan finanszírozott oktatási beruházások részeként Nyíregyházán, Nagykállóban és Tiszalökön 1016 tanulói és 39 tanári laptopot helyeznek üzembe, míg Kótajban 31, Ópályiban pedig 24 számítógépet használhatnak a diákok a kialakított számítógépteremben az együttesen 128,6 millió forint összegű támogatással megvalósított fejlesztés eredményeként.
Nyíregyházán emellett folyamatban van egy pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastrukturális fejlesztés is, amelynek értéke meghaladja a 398 millió forintot. Az úgynevezett "Intelligens iskola" létrehozását szolgáló fejlesztés augusztus végéig valósul meg. Nyíregyháza öt általános iskolájában - a számítógépes rendszer sikeres próbaüzeme után - hétfőn tartották a diák laptopprogram projektzárását.
Az oktatási intézményekben mintegy 78 millió forint összegű uniós forrásból 583 tanulói és 23 tanári laptopot vásárolhattak, illetve kialakíthatták a számítógépes rendszer működéshez szükséges korszerű eszközhátteret is.

Nagykállóban 43,5 millió forint támogatást költhettek a számítógépes fejlesztésre, 379 tanulói és 14 tanári laptop vásárlására. Tiszalökön a kisváros önkormányzata – ugyancsak sikeres pályázata alapján - 7,3 millió forintot fordíthat szoftverek, laptopok, szolgáltatási csomagok és eszközök beszerzésére. Kótajban a hátrányos helyzetű gyermekek tanulási esélyeinek javítására hozták létre az általános iskolai korszerű számítógépes szaktantermét, 14,8 millió forint összegű uniós támogatásból. A projekt részeként kilenc interaktív táblát is vásároltak az oktatási intézménynek. Ópályiban 11 millió forint volt a pályázaton nyert brüsszeli forrás, amelyből 27 iskolai asztali számítógépet, tantermi és szolgáltatási csomagokat, illetve szoftvereket szereztek be 3 gépet a tanárok kaptak). A számítógéptermet pedig az Ópályi Általános Iskola Tanulóiért Közalapítvány alakította ki és bútorozta be saját költségéből, mintegy 600 ezer forintból.