A Google a könyvfesztiválon

Kerekes Pál, 2011. április 16. 13:50

A digitalizálás hazai nagyprojektjeiről számoltak be a kulturális közintézmények vezetői a Könyvfesztivál Könyvtáros Klub rendezvényén. A szakmabeliek számára fontos a futó e-programok ismerete, így várható volt a nagy részvétel, de a hatalmas érdeklődés nem csak a témának, hanem az egyik előadónak is szólt: Simon Morrison, a Google szerzői jogi és kommunikációs menedzsere adott tájékoztatást a cég könyves programjairól.

Az előadó kerülte a konfliktusokat, inkább már ismert projektekről számolt be, a felmerülő jogi és kulturális problémákról pedig csak, mint mellékes körülményekről tett említést. Kicsit döcögött az is, amivel kezdte a prezentációt: véleménye szerint a digitalizáció talán legfontosabb feladata megőrizni a műkincseket.  A természeti csapások okozta esetleges megsemmisülés után is rendelkezésre állna a digitális kópia, ha a Google folytatja munkáját.

A hallgatóságban persze ilyenkor felmerülnek bizonyos kérdések... Például, hogy van-e már olyan bizottságuk, amely megállapítja, mi számít műkincsnek (erről világszerte jelentősen eltérő vélemények lehetnek), és felmerült-e már álmatlan éjszakáin az előadónak, hogy a kulturális értékek legnagyobb pusztítója nem a hatalmas természet, hanem éppen maga az a kultúra, amely vagy létrehozta, vagy követi a másik humán berendezkedést. Persze, ezek nem céges kategóriák, egy jólöltözött, világutazó menedzser aligha engedhet meg magának ilyen laza nekigondolásokat.


Külön említette Morrison, hogy az osztrák nemzeti könyvtárral is sikerült megállapodniuk a digitalizációról, így a könyvtár állományában lévő magyar nyelvű művek is feldolgozásra kerülnek. A részletek itt is fontosak lettek volna, erről nem kaptunk tájékoztatást.


Elhangzott: az e-könyveknek különösen nagy szerepük lehet azoknak a könyveknek a hozzáférhetővé tételében, amelyeket még szerzői jog véd, de már nincsenek nyomtatásban. Egy másik aspektus: a szerző halála után 70 év a szerzői jog időbeli hatálya, a könyvek azonban rendszerint legfeljebb egy-két kiadást élnek meg, azután kikerülnek a forgalomból. „Becsléseink szerint a könyvek 75 százaléka ebbe a kategóriába tartozik. Az e-könyv segíthet új életet lehelni ezekbe a kötetekbe" - emelte ki Simon Morrison.


Az előadó végül megjegyezte: sokakban kelt aggodalmat, hogy magáncégek is beszállnak a könyvek, a közgyűjtemények digitalizálásába, "és ezt mi megértjük, de úgy véljük, hogy az együttműködés minden fél számára előnyös megoldáshoz vezet"- rögzítette a menedzser.

 

(A cikket a könyvkonnektor.hu-ról vettük át - a szerző engedélyével.)