Kútba esett a szerb távközlési cég eladása

MTI Sajtóadatbank, 2011. május 6. 09:04

A szerb kormány csütörtökön úgy döntött, hogy nem adja el a Telekom Srbija állami többségű távközlési céget, annak ellenére sem, hogy az egyetlen vevő, az osztrák Telekom Austria feljavította ajánlatát szerdán.

Az osztrák cég, kihasználva a meghosszabbított ajánlattétel lehetőségét, 1,1 milliárd euróra emelte a Telekom Srbija 51 százalékára tett vételi ajánlatát, a korábbi 950 millió euróról.

Az új ajánlat szerint 800 millió eurót fizettek volna az ügylet létrejöttekor, a fennmaradó 300 milliót a vásárlást követően kilenc évig, éves részletekben törlesztették volna.

A belgrádi kormány legalább 1,4 milliárd euró készpénzt várt a társaság 51 százalékáért, amelytől a szerdai ajánlat is elmaradt.

A Telekom Austria áprilisban 15 munkanap haladékot kapott a szerb kormánytól ahhoz, hogy javítson ajánlatán, így szerdáig meghosszabbították az eredeti ajánlat módosításának végső határidejét.

A pénzügyminisztérium azt közölte, hogy a csütörtöki kormánydöntéssel lekerült a napirendről a távközlési cég eladása.

Még korában azt mondta a szerb államadósság-kezelő központ vezetője, hogy ha mégsem ütnék nyélbe az ügyletet, Szerbia 500 millió eurónyi eurókötvényt bocsát ki idei államháztartási hiányának a finanszírozására.

A Telekom Srbija 80 százaléka a szerb államé, a maradék 20 százalék a görög OTE holding tulajdona.

A vállalat 2009-ben 13,3 milliárd dinár (129,1 millió euró) nettó nyereséget ért el.

A Telekom Srbija a tulajdonosa az mt:s mobilszolgáltatónak, amely 5,9 millió előfizetővel piacvezető Szerbiában. A cégnek emellett összesen több mint egymillió mobiltelefon-előfizetője van a szomszédos Boszniában és Montenegróban.

Az ügylet létrejöttével a Telekom Austria a Balkán vezető távközlési szolgáltatójává vált volna.