Átértékelődés

, 2000. május 8. 14:00
Március 10. és április 4. között a világ legnagyobb forgalmat lebonyolító elektronikus tőzsdéje, a Nasdaq történetének egyik legnagyobb veszteségét szenvedte el: 30 százalékot zuhant az index azt követően, hogy Thomas Penfield Jackson szövetségi bíró elmarasztalta a Microsoftot a több éve húzódó antitrösztperben. A Microsoft-ítélet nyomán az elsősorban csúcstechnológiai részvényeket érintő eladási hullám - bár kisebb mértékben - elérte Európát s így Budapestet is.
A végzésben megállapíttatott, hogy a szoftvernagyhatalom megsértette az amerikai szövetségi trösztellenes törvényt azáltal, hogy Windows operációs rendszerét jogtalanul egybeépítette Internet Explorer nevű böngészőprogramjával, jogellenesen kiszorítva a piacról vetélytársait. A döntés után a Microsoft árfolyama a tőzsdei felfordulásban 15 százalékot esett, a cég piaci értéke 80 milliárd dollárral csökkent, így a legértékesebb vállalatok mezőnyében az első helyről a dobogó harmadik fokára zuhant.

A Bill Gates vállalatával szembeni bizalmatlanság megingatta és leértékelte az összes jelentős csúcstechnológiai cég - a Cisco, az Intel és a Sun - részvényeinek árfolyamát is. A befektetők az eladott technológiai papírok helyett visszatértek az utóbbi időben elhanyagolt, hagyományos iparágakban tevékenykedő, elméletileg alacsony kockázati szintet képviselő cégekhez. Piaci elemzők szerint a tőzsde drasztikusabb korrekciója a Microsoft-ügy nélkül is elérkezett volna. Olyan nagy volt ugyanis a szakadék a hagyományos és a technológiai szektor értékelése között, hogy az árzuhanás mindenképpen bekövetkezett volna. Kérdés, hogy a befektetők elfordulása a "new economy" vállalataitól mennyire lesz tartós. A tőzsde most mindenesetre kivár: még soha nem volt ilyen felfokozott az érdeklődés a technológiai cégek negyedéves eredményei iránt. Ha nem okoznak kellemetlen meglepetéseket, optimista elemzők szerint a Nasdaq hamarosan stabilizálódhat.

Mindezek ellenére az antitrösztper legújabb fejleményei nem hatották meg a Microsoftot (legalábbis a cég nyilatkozatai, sajtóközleményei mérhetetlen magabiztosságról tanúskodnak), az ítélet után egy nappal a vállalat máris bejelentette, hogy agresszív MSN-marketingkampányt indít, és kiadja az Internet Explorer 5.5 újabb béta-változatát is. Az IE 5.5 a Windows 98 továbbfejlesztett verziója, a Millennium (WinMe) részeként jelenik meg, vagyis a cég - ismét visszaélve az operációs rendszerek területén szerzett monopolhelyzetével - a böngészővel együtt bocsátja ki a Windowst.

Miközben a világ a Microsoft-részvények és a Nasdaq mélyrepülésével volt elfoglalva, a londoni tőzsde (LSE) talán minden idők legnagyobb hálókiesésből származó kárát okozta, amikor hét órára működésképtelen vált. Ráadásul adózárási nap volt, s mivel az angol polgár is az utolsó pillanatra halasztja az adó leszurkolását, komoly vagyonok "vesztek el" e pár óra alatt. Az ügyfelek a London Times szerint becsülhetően akár 1 milliárd fontot is veszíthettek az adóhivatallal szemben.