Rent-a-book: e-könyv kölcsönzés globálisan

Kerekes Pál, 2011. június 29. 13:23

Az Internet Archive bejelentette: hat ország ezer könyvtára jelentkezett be néhány hónap alatt a könyvkölcsönzési programjukba. Már százezer művet tettek elérhetővé a text-disztribúciós szolgáltatásukon keresztül. Ez a lehetőség természetesen nem csökkenti aktivitásukat a szabadon hozzáférhető írásművek szolgáltatásában: már túllépték az egy milliomodik művet, többek között magyar nyelvű alkotásokat is gondozva, közzétéve.   

Az e-könyvek kölcsönzése még viszonylag új szándék. Az igényt az e-könyv-olvasó szerkezetek elterjedése, tömegesedése teremtette meg. Gyorsan tisztázni kell a fogalom használatában, hogy nem arról van szó: könyveket beszkennelni, és azokat elérhetővé tenni a számítógép-használók részére. Egész konkrétan, valódi kölcsönzés a cél: tehát kurrens könyveket, még szerzői joggal terhelt műveket időleges olvasásra átengedni egy nagy állományból. Példányonként természetesen, tehát nem szabad hozzáféréssel, ahogy a nagy könyves projekteknél megszoktuk, mint például a Magyar Elektronikus Könyvtárban, vagy a Gutenberg-projekt esetében. Ezekben a digitális platformokban ugyanazt az írásművet korlátlan számban tölthetik le az érdeklődők. Ezzel szemben a kölcsönzéses formában csak adott példányszám, gyakran csak egy tölthető le, de csak akkor természetesen, ha nincs más olvasónál. Tehát előjegyezni kell az óhajtott alkotást, ha nincs szabad példány.

Az e-book kölcsönzésére már az Egyesült Államokban és Nyugat-Európa nagyvárosaiban kialakult módszerek és technikák állnak rendelkezésre. Az olvasó, ha beiratkozott tag, tehát nem általában a világból, letöltheti a könyvet a kívánt formátumba, és a meghatározott idő múlva (általában két hét) a szöveg elérhetetlenné válik. A kölcsönzés tehát úgy valósul meg, mint a megszokott könyvtári eljárásban, csak az a különbség, hogy nem kell bemenni, nagyokat utazni, sorban állni az intézményben.

Gyökeresen új viszont a globális könyvkölcsönzés. Az Internet Archive, web-címről Open Library-nak is ismert szolgáltatása egyszerű: regisztráció nyomán megnyílik a könyvkölcsönzés lehetősége bárki számára, bárhol a világban.

A most közzétett adatok szerint a non-profit, alaposan támogatott szervezet több mint százezer művet bocsát rendelkezésére a programba jelentkező könyvtáraknak, ahonnan a beiratkozott tagok kölcsönözhetnek. Viszont – és ez abszolút vadonatúj és kísérleti – tízezer kötetet szabadon kölcsönözhetővé tettek egyszerű regisztráció ellenében, mindenfajta megkötöttség nélkül. Többnyire XX. századi művek vannak a listán, a kölcsönzési idő 14 nap, egy ember egyszerre öt könyvet foglalhat le. A formátum ePub, az olvasáshoz szükséges az ingyenes Adobe Digital Editions program. A most látható adatok szerint 4. 080 alkotás van kölcsönzés alatt.

„Ha az olvasók a digitalizáció irányába húznak, a könyvtáraknak is ezt az irányt kell követniük”- jelentette ki a program kapcsán Brewster Kahle, az Internet Archive alapítója.

Továbbiak és esetismertető: Könyvkonnektor blog