Kötet a zene és az online hálózatok kapcsolatáról

MTI Sajtóadatbank, 2011. július 2. 10:32

A zenét, műfajait és a hozzá kapcsolódó közösségeket az online hálózatok és az átalakuló zeneipar szemszögéből vizsgálja a Zenei hálózatok címmel nemrég megjelent tanulmánykötet, amelyet a L'Harmattan Kiadó gondoz.

Ahogy az előszóban is olvasható, a könyv szerkesztőit elsősorban az izgatta, hogy néhány évvel ezelőtt egy új formátum, az mp3 megjelenése lehetővé tette a zene korlátlan másolását, gazdaságos tárolását és ez együtt járt az eddigi hanghordozók, valamint a lemezboltok jelentős részének eltűnésével.

"Úgy látom, hogy változatlanul az mp3 az uralkodó formátum a zenei online közösségek életében, ugyanakkor vannak újabb szolgáltatások, amelyek terjedőben vannak. Ezek közé tartozik a Facebookon is megjelent soundcloud, amely a streamelést biztosítja, vagyis teljes egészében végig lehet hallgatni dalokat, viszont a letöltés általában nem engedélyezett. De említhetem a spotty file-t is, amelynek lényege a távoli szervereken tárolás és a tartalmak azonnali elérési lehetősége" - mondta Tófalvy Tamás, a kötet egyik szerkesztője az MTI-nek.

A szakértő kitért arra, hogy a zenei preferencia mentén szerveződő közösségeket vizsgálva a legjellemzőbb hívószó a szubkultúra, ám ez ma már meghaladott fogalomnak tűnik, tekintettel számos olyan előírására, meghatározottságára, amelyet még a hatvanas-hetvenes években dolgoztak ki és a gyakorlatban nem élnek.

"Ezért gondoltuk azt, hogy egy olyan ernyőben tárgyaljuk ezeket a közösségeket, amelyekre nem húzunk rá szabályrendszert. A kötetben található tanulmányok egyik tanulsága, hogy a mai zenei preferencia mentén szerveződő közösségek, részben az online kommunikációs formáknak köszönhetően sok mindent örökítenek tovább régebbi offline zenei kultúrákból. És csak emellett jelennek meg új mintázatok, amelyekben fizikai kontaktus nélkül távoli helyekről és korábban nem létező zenehallgatási módszerekkel alakulhatnak ki zenéről beszélgető és egymással kapcsolatot tartó csoportok" - fejtette ki.

Saját tanulmányában Tófalvy Tamás azt kutatta, hogy a megváltozott zenehallgatási és kommunikációs szokások miként hatnak a zenei ízlés mentén szerveződő közösségekre. Mindezt egy extrém metálzenei alműfajon, a deathcore-on keresztül vizsgálta.

"Mégpedig azon netes kérdésfelvetés kapcsán, hogy igazi karriernek számít-e, ha valaki a MySpace-en keresztül ér el sikereket. A 2000-es évek végére ugyanis jelenséggé vált, hogy deathcore-ban utazó zenekarok a MySpace mint médium segítségével kerestek gyors karriert, úgymond a kemény munka helyett. Maga a műfaj is szitokszóvá vált: +ez is csak egy deathcore-myspace banda!+ Az élet persze fordított dolgokat is képes produkálni, hiszen egy másik műfajban egy magyar zenekarra, az Unbending Treesre éppen a MySpace-en talált rá egy brit kiadó, amely később megjelentette a zenekar első lemezét. Önálló karriert, egzisztenciát tehát a netes közösség önmagában nem teremt, viszont jó promóciós platform lehet" - fogalmazott Tófalvy Tamás.

A kötet alapját egy 2008 októberében Budapesten rendezett, Zenei hálózatok című konferencián bemutatott tanulmányok képezték.

"Nem az volt a célunk, hogy a konkrét trendekkel, előrejelzésekkel foglalkozzunk, hanem inkább történetileg kívántuk megnézni, milyen folyamatok zajlottak az elmúlt években a zenével kapcsolatos közösségi szerveződés területén. Hasonló feladatra vállalkoztunk, mint mondjuk az 1994-es online közösségekről szóló könyv készítői, azt a kötetet ma is forgatják a témával foglalkozók" - idézte fel Tófalvy Tamás.

A könyvet a jelek szerint a társadalomtudományi és zenei képzésben is használni fogják tananyagként, hiszen a témának egyelőre nem nagyon van magyar nyelvű irodalma. A szerkesztő elmondta, hogy a nemzetközi popzenekutató szövetségnek (International Association for the Study of Popular Music, IASPM) tavaly jött létre magyar tagozata, szeptemberben pedig a tervek szerint megalakul a Zenei Hálózatok Egyesület.

Tófalvy Tamás kultúrakutató, kommunikációs szakújságíró, szerkesztő, a BME GTK Kommunikáció és Médiatudomány mesterképzésének vendégoktatója, az egyetem Filozófia és Tudománytörténet Tanszékének PhD-hallgatója, az IASPM magyar tagozatának elnöke.

A Zenei hálózatok című kötet (a két másik szerkesztő Kacsuk Zoltán és Vályi Gábor) teljes tartalma ingyenes letölthető az interneten a http://zeneihalozatok.hu címről.