IBM: a "Kihívás Napjá"-nak a hivatalos szponzora

, 2000. május 26. 11:50
Az IBM Magyarországi Kft. az immár tizedik alkalommal, 2000. május 31-én megrendezésre kerülő Kihívás Napja (Challenge Day) rendezvény hivatalos szponzorává lépett elő. (A rendezvénnyel kapcsolatos egyéb információk az alábbi címen találhatók: http://www.directinfo.hu/masport/)
Az IBM az együttműködés keretében egy olyan információs rendszert biztosít, mely lehetővé teszi a versenyeredmények országos gyűjtését, központi feldolgozását és publikálását. A településekről beérkező adatokat az IBM által biztosított Lotus Notes alapú, IBM PC-ken futó számítógép programmal rögzítik, elkészítik a különböző összesítéseket, kimutatásokat, grafikonokat. Bizonyos időközönként az Interneten közzéteszik a verseny kategóriánkénti állását, így lehetővé válik a települések közötti verseny folyamatos nyomon követése. Ennek köszönhetően a települések meg tudják tenni a "szükséges lépéseket" a versenyállás megváltoztatására. Ezenkívül nagy példányszámban kinyomtatják a versenyeredményeket, az IBM által biztosított nagyteljesítményű InfoPrint nyomtatón, a média képviselői, illetve a helyszínen érdeklődők számára. A rendszer mindezeket a szolgáltatásokat - az adatbevitel kivételével - automatikusan biztosítja.

A rendezvényen az IBM nem csak támogatóként kíván fellépni, hanem aktívan kiveszi részét a rendezvény igazi céljának, a minél több ember sportolásra bírásának elérésében. Ennek érdekében a központi rendezvényen egy IBM csapat fog részt venni a különböző versenyszámokban, főként kispályás labdarúgásban, ahol szívesen kiáll más számítástechnikai cégek csapataival is. Az IBM, a sajtó és saját kommunikációs csatornái segítségével ugyanerre hívja fel ügyfeleit és üzleti partnereit is.

A fentieken túlmenően az IBM Magyarországi Kft. és a Lotus Magyarország ajándékokat ajánlott fel a legjobban teljesítő települések számára, annak érdekében, hogy könnyebbé és költséghatékonyabbá tegye a számítógépet alkalmazó, vagy azzal ismerkedő önkormányzatok, polgármesteri hivatalok mindennapi életét. Az IBM eltökélt szándéka, hogy technológiáját minél szélesebb körben hozzáférhetővé tegye a kormányzati intézmények számára is. Az ajándékok mellé az Lotus Magyarország partnere, a SZÜV ajánlott fel technikai támogatást, illetve a külön önkormányzatok számára kifejlesztett HatRend alkalmazás demo verziójának telepítését.

VII-VI-V kategória ajándékai:

Lotus Domino R5 alkalmazás szerver: egyidejűleg nagyon sok felhasználó számára nyújt szolgáltatásokat, a rajta futó alkalmazásoknak köszönhetően egyszerűbbé teszi az emberek közös munkáját, hatékonyabbá teszi a mindennapi feladatok elvégzését. Az általa kínált legegyszerűbb funkció az elektronikus levelezés, de saját fejlesztéssel akár olyan komoly dolgokat is készíthet a felhasználó, mint pl. az önkormányzatok számára oly fontos iktatás, illetve elindulhat a professzionális programozás irányába is, Java és más internetes fejlesztőeszközök segítéségével.

IV-III kategória ajándékai:

Lotus SmartSuite irodai alkalmazáscsomag: segítségével olyan egyszerű, vagy akár komplex funkciók válnak elérhetővé, mint az elektronikus levélírás, dokumentumkészítés, táblázatkezelés, adatbázis-kezelés, előadás-készítés.

II-I kategória ajándékai:

A Lotus Notes R5 munkaállomás szoftver egy egyszerű eszköz a mindennapos információáradat kezeléséhez. Egyetlen integrált környezetben nyújt korszerű levelező, naptárkezelő, csoportos ütemező és webes információkezelő szolgáltatásokat.