Mobilkommunikációs ismeretek egyetemi szinten

forrás Prim Online, 2011. szeptember 7. 12:54

Közös, mobilkommunikációs ismereteket fejlesztő kurzusokat indít a Telekom és a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke. A regionális együttműködésnek köszönhetően megvalósuló előadássorozatok során felmerülő témák többek között a mobileszközök, a humán kommunikáció valamint az ezekre épülő alkalmazások világából kerülnek ki.

A mobiltelefonok sokáig kizárólag technikai, technológiai szempontból voltak érdekesek. Mára azonban kiderült, hogy a kommunikációs szokásainkat gyökeresen átalakító modern készülékek, az okostelefonok és a tabletek ismerete és használata a humán tudományokat ismerő, kreatív, innovatív szakemberek munkájában és előmenetelében is elengedhetetlen.

 

A Magyar Telekom és a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke felismerve ezt, olyan újdonságnak számító képzést alakított ki, amely – a mobilkommunikációs és mobiltechnológiai ismeretek bővítésével – azt célozza meg, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek napjaink egyik leggyorsabban bővülő iparágának elméleti hátterébe és gyakorlati folyamataiba. A hallgatókat a jelen és a közeljövő lehetőségeinek feltárásában a terület elismert képviselői, a Szegedi Tudományegyetem Médiatudományi Tanszéke mellett a Telekom, a Carnation Group, az IBM, a HVG előadói, valamint Dobó Mátyás (Doransky) webes szakember és Jóföldi Endre keresési szakértő segíti.

 

A szeptember 14-én induló előadássorozat sikerére jellemző, hogy a kurzusfelvétel megnyitása után a tárgyak hallgatói kerete perceken belül megtelt, a szemináriumra pár óra alatt háromszoros túljelentkezés volt. A Bevezetés a mobilkommunikációba című előadást a Bölcsészettudományi Kar bármely szakos hallgatói, a Mobilkommunikációs ismeretek című szemináriumot pedig a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékhez tartozó hallgatók vehették fel.