Készül a piacnyitásra a Magyar Posta: ajánlott levelek helyett e-mail

MTI Sajtóadatbank, 2011. október 11. 13:32

A 2013-as piacnyitásig felkészül a Magyar Posta Zrt. a dematerializált értékpapírok értékesítésére, a hozzá kapcsolódó számlavezetéssel, a telekommunikáció területén részt vesz az adatátvitelben, a vidéki kis postákat pedig üzemeltetésbe adja - mondta Geszti László vezérigazgató sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

 
A szabad piacra való áttéréshez szükséges az uniós irányelv átvétele, a piaci szereplés jogi környezetének megteremtése, de úgy, hogy a posta a nemzeti infrastruktúra része maradjon, és a 35 ezer fős létszám ne csökkenjen - tette hozzá a vezérigazgató.
 
A piaci versenyt hátráltató tényezők között említette a vezérigazgató a postára kötelező közbeszerzést, amely viszont nem vonatkozik a versenytársakra. Ehhez Rajnai Attila gazdasági vezérigazgató-helyettes annyit fűzött hozzá, hogy a versenytársak betekinthetnek a posta közbeszerzéseibe,  kérdéseket tehetnek fel, és akár meg is hiúsíthatják a beszerzést.
 
Varga Dezső üzleti vezérigazgató-helyettes a magasabb hozzáadott értékű termékeket helyezte előtérbe, ezekhez megfizethető árakat kapcsolnak, és készek az egyedi igények kiszolgálására is. Példaként az ajánlott levelek helyébe lépő regisztrált e-mailt, és a hibrid levelet említette. Ez utóbbi a postához eljuttatott e-mail papír alapúvá tételét, majd az így létrejött levél kézbesítését jelenti. Ugyanez fordítva is működik: a beérkező papírlevelet elektronizálják, és így juttatják el az ügyfélnek. Távlati célként jelölte meg az energia postai értékesítését, valamint a közüzemi mérők leolvasását. Ez is része annak a tervnek, hogy ne csökkenjen a postai dolgozók létszáma - tette hozzá Varga Dezső. A kieső bevételek pótlásának fontosságát Rajnai Attila is kiemelte, hozzáfűzve, hogy a Magyar Posta a bevételének 70 százalékát már ma is a versenyszférából szerzi.
 
Bakati Gábor pénzforgalmi vezérigazgató helyettes az információs forradalomra adott helyes válasz fontosságát hangsúlyozta. Az állampapír értékesítés és számlavezetés kapcsán kiemelte, hogy a posta nem akar bankká válni, de a családok és kisebb vállalkozások napi pénzforgalmát lebonyolítják, méghozzá a bankoknál megszokott minőségben.