A YouTube-on jelentkezhetnek űrkísérletük tervével a diákok

MTI Sajtóadatbank, 2011. október 12. 08:07

 Néhány szerencsés tizenéves hamarosan esélyt kap arra, hogy az általa megtervezett tudományos kísérletet végrehajtsa a Nemzetközi Űrállomás legénysége az űrben.

A YouTube az amerikai űrkutatási hivatallal, a NASA-val és több más partnerével bejelentette a YouTube Űrlaboratórium létrehozását. Ebben 14 és 18 év közötti diákok tervezhetnek kísérleteket, amelyek közül a legjobbakat végre is hajtják az űrben.
 
A két nyertes pályázatban javasolt kísérleteket a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) 386 kilométeres magasságban végzik el úgy, hogy azokról a videomegosztó portál élő közvetítést ad.
 
A verseny célja, hogy a diákokat közelebb vigye a természettudományokhoz, a mérnöki munkához és a matematikához, valamint segítse kreativitásuk és analitikai készségük kibontakozását.
 
A YouTube parnere a NASA mellett az európai és a japán űrügynökség, a Space Adventures nevű űrturisztikai vállalat, valamint a Lenovo számítástechnikai cég is.
 
Az egyéni vagy csoportos jelentkezők 2 perces videóikat december 7-ig tölthetik fel a versenyt meghirdető portálra, legfeljebb három kísérlettel lehet pályázni. Az első kör eredményhirdetése 2012. január 3-án lesz, amikor hatvan kísérletet juttatnak tovább a végső megmérettetésbe. A bírálók között olyan nagy nevek is vannak, mint Stephen Hawking asztrofizikus - olvasható a SPACE.com ismeretterjesztő portálon.