A legtöbb iPad-et Oroszországban használják

forrás Prim Online, 2011. október 13. 16:16

A Sanoma Media által készített, az iPad használatát felmérő első nemzetközi kutatás során hat európai országban összesen 3.673 felhasználót kérdeztek iPad használati szokásaikról. Az eredmények azt mutatják, hogy számos közös vonás mellett jelentős eltérések is vannak az egyes országok között. A kutatásban résztvevő hat ország közül a magyar válaszadók használják a legnagyobb arányban (58 százalék) az Apple második generációs iPad készülékét, ezen felhasználók 74 százalékának ez az első iPad táblaszámítógépe, amellyel kapcsolatba került. Oroszországban kiemelkedően sok iPad-et használnak, egyes háztartásokban négy készülék is működik. Finnországban az iPad-et főként utazás közben veszik elő.

A felmérésben szereplő országokban – Hollandia, Finnország, Oroszország, Magyarország, Belgium és Németország – közös vonás, hogy az iPad-ek több mint felét (67 százalékát) a tulajdonos mellett más személyek is rendszeresen használják – elsősorban a házastárs, illetve az esetek több mint harmadában a gyerekek. Az iPad-et leginkább otthon használják, ezt követi második helyen a szabadság/utazás alatt történő használat.

 

Az iPad elterjedése jelentősen megváltoztatta az otthoni számítógép-használati szokásokat. Mára a laptopot és az asztali számítógépet megelőzve az iPad vált a leggyakrabban használt otthoni számítógéppé – a megkérdezettek 73 százaléka válaszolta, hogy laptopját vagy asztali gépét már kevesebbet használja, míg a megkérdezettek 38 százaléka mondta ugyanezt mobiltelefonjáról. A munkahelyi használat tekintetében a laptop és az asztali gép még mindig vezető helyen áll, mindazonáltal Oroszországban és Magyarországon a többi országhoz képest kétszer nagyobb arányban használják az iPad-et munkahelyi fő számítógépként.

 

Az iPad-et leginkább este a nappaliban (83 százalék) és reggel (70 százalék) használják. Az üres órák eltöltésének céljából történő, illetve az ágyban elalvás előtti használat aránya közel azonos (66 ill. 67százalék). Az oroszok és a magyarok használják legtöbbet elalvás előtt iPad-jüket. A válaszadók harmada a gépet még a toalettre is magával viszi – ez elsősorban a férfiakra jellemző. Munkába történő bejárás alatt leginkább a finnek és az oroszok használják iPad-jüket.

 

A megkérdezettek mintegy kétharmada válaszolta, hogy egyre gyakrabban használja iPad-jét. Majdnem mindenki (94 százalék) többször is használja naponta, és a válaszadók mintegy fele 0,5-2 órát tölt naponta a gép előtt – a vezető helyen az orosz és német felhasználók állnak, ők napi több alkalommal összesen akár 4 órát is használják gépüket.

 

Az iPad-et leginkább hírolvasásra, netezésre, webes keresésekre és levelezésre használják. A hírolvasás kivételével ezek mind alapfunkciók. A második használati kategóriába tartozik a közösségi oldalak és fórumok látogatása, játékok, magazinok, TV, videók és fotók nézegetése. A nők többet játszanak, mint a férfiak. A használati gyakoriság szerinti harmadik csoportba tartozik az online vásárlás, ár-összehasonlítás és internetes banki szolgáltatások használata.

 

A válaszadók mintegy harmada több mint 50 alkalmazást töltött már le gépére. E tekintetben a vezető helyen a többieket messze megelőzve Németország (54 százalék) és Magyarország (41 százalék) áll – itt található a legtöbb, legalább 50 alkalmazást letöltött felhasználó. Általánosságban elmondható, hogy a nők kevesebb alkalmazást töltenek le, mint a férfiak. A válaszadók több mint fele már legalább hat fizetős alkalmazást töltött le.

 

A válaszadók 80 százaléka férfi és 20 százaléka nő volt. A két nem között gyakorlatilag nincs különbség az iPad használatával és az azzal történő munkával kapcsolatos tapasztalatok terén. A válaszadók átlagéletkora 39 év volt. Az átlagos iPad használó rendszerint felsőfokú végzettséggel, egyetemi diplomával rendelkezik. Ez az arány Oroszországban a legmagasabb (89 százalék). A megkérdezett háztartások több mint kétharmadában ez igaz volt a házas vagy együtt élő, gyermekes illetve gyermektelen párokra is. A válaszadók mintegy 60 százaléka vallotta magát átlag feletti – akár az átlagot többszörösen is meghaladó – jövedelműnek.

 

Az alábbi kép (ha rákattintunk, akkor olvasható méretben) összefoglalva mutatja a kutatás adatait: