Koncertek és próbák élő közvetítése a neten

Forrás: MTI, 2011. október 26. 10:38

- Pénteken lesz elérhető a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) új honlapja a www.bfz.hu címen. Itt ezentúl láthatók-hallhatók lesznek a zenekar budapesti koncertjei, első alkalommal november 3-án - tájékoztatta az MTI-t szerdán Körner Tamás, a zenekar igazgatója.  Elmondta azt is, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar a jövőben próbáit is közvetíteni fogja. 

 

A kezdeményezésről a BFZ zeneigazgatója, Fischer Iván így nyilatkozott: "Elsősorban iskoláknak, zeneiskoláknak, zenetanuló diákoknak szeretnénk segíteni azzal, hogy próbáinkat meghallgathatják. De minden zene iránt érdeklődő embernek ajánlom, hogy látogasson be a próbákra. Egyrészt nagyon jól meg lehet ismerni így a darabokat, másrészt betekintést lehet nyerni egy kimagasló színvonalú zenekar működésébe. Ez nemcsak szakmabeliek számára lehet érdekes, hanem mindenkinek, aki szeretne megismerkedni azzal a különleges folyamattal, ahogy egy nagy csoport művész teljes összefogással készül közös fellépéseire".