Magyarország kész helyet adni a 2012-es kibertér-konferenciának

MTI Sajtóadatbank, 2011. november 2. 08:39

Magyarország hivatalosan is felajánlotta, hogy Budapest kész helyet biztosítani a jövő évi úgynevezett kibertér-konferenciának - közölte a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője kedden az MTI-vel.

Tóth József közleményében idézte Sztáray Péternek, a külügyi tárca politikai igazgatójának a keddi londoni kibertér-konferencián elhangzott felszólalását, amelyben hangsúlyozta: Magyarország támogatja a brit kormány arra irányuló erőfeszítését, hogy a konferencia fókuszában a kibertérben elfogadható viselkedési normák meghatározása, valamint az internet által biztosított lehetőségek megőrzése és védelme álljon.
 
Magyarország a londoni konferencia és a számítógépes bűnözésről szóló 2001-es Budapesti Konvenció eredményeire építve elő kívánja segíteni az állami és a magánszektor együttes szerepvállalását annak érdekében, hogy "a kibertér mindannyiunk számára biztonságos és megbízható környezet maradjon" - olvasható a közleményben.