Erős a verseny a magyar távközlési piacon a Vodafone szerint

MTI Sajtóadatbank, 2011. november 24. 12:33

Jóllehet Magyarország európai viszonylatban nem nagy ország, az itteni távközlési piacon nagyon erős a verseny, és szolgáltatóknak itt is azokkal a kihívásokkal kell szembe nézniük, mint bármelyik fejlett országban - mondta Diego Massidda, a Vodafone Magyarország új vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen.

    A posztot október 1-től betöltő vezető kérdésekre válaszolva kifejtette: Kelet-Európában több probléma van mint Európa nyugati felén, amit mutat az is, hogy itt sokkal törékenyebb a helyzet. Ráadásul Magyarország nyitott ország, s ezért jobban megérzi az európai gazdasági változásokat. Ugyanakkor a hétköznapi ember Angliában is megérzi azt, hogy nehéz a gazdasági helyzet, látja például, hogy egyre több üzletet zárnak be - tette hozzá.
    Elmondta, nemzetközi tapasztalati alapján ismeri a piac logikáját, s reméli, hogy ennek itt is hasznát veszi a cég működtetése során.

Diego Massidda korábban a Vodafone Csoport és a Vodafone Németország video és connected home üzletágának igazgatója volt. A korábbi elnök-vezérigazgató, Beck György októbertől csak az elnöki pozíciót tölti be a vállalatnál. Az ő feladata a lobbizás, a külső kommunikáció működtetése, így a szabályozókkal és a sajtóval való kapcsolattartatás.