UNICEF-felmérés a gyermekeket érő internetes erőszakról

MTI Sajtóadatbank, 2011. december 14. 08:02

Az interneten terjedő erőszak komolyan veszélyezteti a gyermekek és fiatalok személyiségfejlődését, a szakemberek világszerte ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek - derült ki az UNICEF (az ENSZ Gyermekalapja) keddi, a témában tartott budapesti rendezvényén.

    Bábel Tamás, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány igazgatója elmondta: a szervezet az idén mintegy 140 országban végzett átfogó felmérést a gyermekeket érő online erőszakról, amely kapcsán magyar gyermekeket is megkérdeztek, érte-e már őket ilyen típusú bántalmazás. Az UNICEF Innocenti felméréséből kiderült, az online felhasználási szokás "kultúrafüggetlen", a vizsgált országok mindegyikében ugyanazokkal a problémákkal találkoztak.
    A megkérdezett magyar gyermekek - mindegyikük felhasználója valamelyik közösségi oldalnak – az alapítvány kisfilmjében szinte kivétel nélkül arról számoltak be, hogy volt már részük internetes zaklatásban, illetve  közvetett módon hallottak ilyenről, azaz barátjukkal történt ilyen eset. Többen fenyegető e-mailt is kaptak, és  előfordult, hogy visszaéltek az interneten megosztott fényképeikkel.
    Az igazgató hangsúlyozta: az "online tér" használata közben a gyermek a korának nem megfelelő tartalmakkal is találkozhat, addig ismeretlen személyekkel köthet barátságot a közösségi oldalakon, csevegőkben. Általában ezek az ismeretségek átterjednek a "való világba" is.
    A gyermek érdeke, hogy ismerje a nethasználat veszélyeit, a szülő feladata pedig tájékozódni arról, gyermeke milyen oldalakat látogat - hívta fel a figyelmet Bábel Tamás.

    László Miklós szociológus, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat "Safer Internet" programjának kutatási eredményeit összegezve elmondta: a gyermekek felügyeletét nehezíti az okostelefonok terjedése, hiszen sem a szülő, sem a tanár nem állhat a telefon mögött, így nem tudni mennyi időt tölt pontosan egy fiatal internetezéssel. Közlése szerint a magyar tizenévesek csaknem egynegyedét érte már online zaklatás, és átlagban a magyar gyerekek teszik közzé magukról a legtöbb információt, 53 százalékuknak teljesen publikus a profilja.

    Az Országos Kriminológiai Intézet, "Online veszélyek és kockázatok" felméréséből kiderült, hogy a tizenéves felhasználók több mint harminc százaléka megadja személyes adatait idegennek. A tizenévesek képen is megörökítik, majd megosztják szexuális élményeiket a világhálón – mondta Parti Katalin, az intézet munkatársa.


    A Kék Vonal Alapítvány internet-biztonsággal kapcsolatos tanácsadást nyújt fiataloknak. Az alapítvány programjában részt vevő Senkár Éva elmondta: az iskolában zaklatott gyermekeket legtöbbször ugyanaz bántalmazza, mint az interneten. A szülőknek viszont kis rálátásuk van ezekre az esetekre, hiszen a kamaszok inkább a kortársaikhoz fordulnak segítségért. Minden ötödik magyar gyermeknek volt része bántalmazásban az elmúlt egy évben, ebből minden tizenhatodik eset az interneten történt – hangsúlyozta Senkár Éva az alapítvány kutatásaira hivatkozva.

    Lux Ágnes, az ombudsmani hivatal gyermekjogi projektvezetője arra a problémára hívta fel a figyelmet, hogy sok iskolában nincs gyermekpszichológus, akivel az ilyen eseteket is megbeszélhetnék a fiatalok. Kiemelte továbbá, hogy a különböző szervezetek kutatási eredményeit el kell juttatni a döntéshozókhoz, hiszen azok fontos alapot jelentenek a megelőzés terén.

    Szabó Henrik, az ORFK bűnmegelőzési és áldozatvédelmi osztályának képviseletében szintén a megelőzést, a szülői felügyelet fontosságát hangsúlyozta, illetve azt, hogy a szülőknek elsősorban tájékozódniuk kell arról, mit akarnak korlátozni, továbbá kiemelte az internetes szűrőprogramok fontosságát is. Az online zaklatások ritkán jutnak el a rendőrségig, mert a "sértettek" sok esetben szüleiknek sem jelzik azokat - mondta Szabó Henrik.