Egymást perli a két legnagyobb videómegosztó portál Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2011. december 17. 11:09

A két legnagyobb kínai videómegosztó portál, a Youku és a Tudou kalózkodással és a tulajdonjogok megsértésével vádolja egymást.

    A sanghaji bíróságon perli legnagyobb versenytársát a Youku, azzal vádolva a Tudout, hogy az 60 televíziósorozatát másolta le és kínálja illegálisan honlapján. A Tudou ugyanakkor koholmánynak nevezi a vádakat, és hamis információ terjesztésével vádolja a Youkut, mondván, éppen ő maga kalózkodás áldozata, a Youkun ugyanis elérhető a Kanghszi laj le című varietéműsor, amelynek kizárólagos vetítési jogát november óta a Tudou birtokolja. A felek korábban próbáltak bíróságon kívül megegyezni, ám a tárgyalások nem vezettek eredményre. Az eset azért is érdekes, mert mindkét portálon jogtalanul feltöltött, másolt vagy filmszínházakban felvett filmek tucatjai találhatók.


    A kelet-ázsiai országban az internethasználók száma idén meghaladta a 485 milliót, ám az online közösség növekedésével arányosan nő a videóportálok száma is, ami az évek óta piacon lévő legnagyobbak részesedését csökkenti. A központi televízió, a CCTV 2009-es példáját követve egyre több helyi adó indít internetes adást, a népszerű mikroblogoldalak saját videólejátszó-szolgáltatással rendelkeznek. A verseny tétje nem kicsi: a hirdetési bevételek idei teljes összege elérheti az egymilliárd jüant (36,3 milliárd forint), és növekedését a következő öt évben is kétszámjegyűre becsülik a szakértők. A Youku jelenleg 24, a Tudou 14 százalékkal részesedik a reklámpiacból.