James Franco e-könyvvel debütál regényíróként

MTI Sajtóadatbank, 2012. január 5. 18:34

E-könyvként hozza forgalomba az Amazon jövőre James Franco első regényét. A 127 óra Oscar-jelölt színésze nyomtatásban megjelent novellái langyos fogadtatása után döntött a digitális kiadás mellett.

Az Actors Anonymous című regény valójában olyan fikciós történet, amely Franco színészi életéről szól - írta a The Daily Telegraph online kiadása csütörtökön.
 
A filmsztár Palo Alto című novelláskötete, amely 2010 októberében került a boltokba, megosztotta a kritikusokat. A telegraph.co.uk szakírója sem kímélte, de akadtak elnézőbb kritikusok is, akik szerint ígéretes irodalmi bemutatkozás volt, bár nem ütötte meg a Milk vagy a 127 óra című filmekben nyújtott alakításainak színvonalát.
 
Franco eklektikus érdeklődése közismert: a színészet mellett nem csak ír, de dokumentumfilmet is rendezett, multimédiás, táncszínházi előadások és képzőművészeti kiállítások létrehozásában vett részt és közben továbbra is több amerikai egyetemen tanul.
 
Mint a Telegraph megjegyezte, a Francóval kötött kizárólagos szerződés újabb jele annak, hogy az Amazon az e-könyv kiadás felé veszi az irányt.