Ötödével nőhet a mobilnetezők száma Magyarországon az idén

MTI Sajtóadatbank, 2012. február 17. 09:20

A több mint 1  millió mobilnetes ügyféllel és a szegmensen belül piacvezető, 48,7 százalékos piaci részesedéssel rendelkező T-Mobile várakozásai szerint az idei év végére ötödével nőhet a mobil internet előfizetők száma a teljes magyar piacon - mondta Király István, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettese.

    A vezérigazgató-helyettes a mobil internetezésben két trendet vázolt fel: az egyik szerint ahogyan esik az okostelefonok ára, ahhoz hasonlóan terjed a mobilinternet is. Az elmúlt évek karácsonyi időszakait összevetve elmondta, két éve még 200-250 euró volt egy ilyen telefon beszerzési átlagára, ami mostanra 80-90 euróra csökkent. Ez pedig óriási növekedést hoz magával, s nemcsak a 30 év alattiaknál, ahol kimagasló az okostelefon elterjedtsége, hanem az idősebb generáció esetében is.
    Aláhúzta, telefoncserekor egyre többen az okos készüléket részesítik előnyben akkor is, ha korábban még az ügyfél nem használt ilyet, akinek pedig már van okostelefonos, úgynevezett kisképernyős tapasztalata, az legfeljebb kétéves korában újra cseréli a régit.

    A másik trend az úgynevezett nagyképernyős ügyfeleket jellemzi, azokat, akik hordozható vagy asztali PC-én használják a mobilinternetet. Király István szerint mivel a gazdasági környezet miatt egyre többen kényszerülnek konszolidálni költségvetésüket, elgondolkodnak, hogy a vezetékes mellett szükségük van-e a mobilnetre is, azaz ezen a területen nem számolnak a kisképernyős ügyfelek esetében jelzett növekedéssel.

    Az adatátvitel növekedését vetíti előre az is, hogy a társaság egyre több okostelefont ad el: az elmúlt év első kilenc hónapjában a szerződéses ügyfelek között a teljes értékesítés közel 70 százalékát okostelefonok adták, ami az adatforgalom növekedésének köszönhetően kedvezően hat majd a bevételekre.

    Aláhúzta, mindebből következően úgy gondolják, jó úton járnak, amikor tavaly nyáron új mobilinternet díjcsomagokat, és újszerű, a sávszélességeken alapuló díjcsomag-struktúrát vezettek be. Tapasztalataik szerint a nagy sebességű csomagokat használó ügyfelek majdnem négyszer annyit forgalmaznak, mint a hagyományos csomagokat használók.

    A Magyar Telekom mobil bevételei 2,5 százalékkal, 228,2 milliárd forintra csökkentek 2011. első háromnegyed évében, alapvetően az árak mérséklődése miatt: a mobil végződtetési díjak 2010. decembertől 16 százalékkal csökkentek, amit sem az ügyfélszám kismértékű emelkedése, sem a mobil forgalom növekedése, sem a szerződéses ügyfelek arányának folyamatos bővülése nem tudott teljes mértékben ellensúlyozni. Az adatátviteli fontosságát mutatja, hogy miközben 2011. harmadik negyedévében a hangalapú kiskereskedelmi bevételek 1,8 százalékkal csökkentek, a nem hangalapú bevételek 5,2 százalékkal emelkedtek a mobil szélessávú előfizetések 57,9 százalékos növekedésének következtében.

    A Magyar Telekom tavaly májusban jelentette be, hogy szupergyors mobilhálózatot épít ki az Ericsson közreműködésével. A felek a szerződés összegét üzleti titokra hivatkozással nem árulták el, a Magyar Telekom azonban akkor közölte, hogy a következő években mintegy 30 milliárd forintot költ hasonló fejlesztésekre. A Magyar Telekom 2010-ben több mint 90 milliárd forintot költött beruházásokra, a tavalyi összeg ennél várhatóan 5 százalékkal lesz kisebb. A hálózatmodernizáció a jóval gyorsabb adatátvitel mellett 50 százalékos energiamegtakarítást is lehetővé tesz. A vállalat célja az, hogy 2013-ra az ország közel 100 százalékán lehetővé váljon a másodpercenként 21 megabites internetes sebesség.