Elektronikus kereskedelmi mintavárosokkal kísérleteznek Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2012. február 29. 08:22

Mintavárosokkal keresik az e-kereskedelem lehetőségeit, kockázatait, alkalmazásának határait az évtized közepére az elektronikus kereskedelmi tranzakciók terén világelsővé váló Kínában.

    A modern információtechnológia átfogó kísérleti alkalmazására huszonegy települést választottak ki elektronikus kereskedelmi mintavárosnak. A programban részt vevő helyeken - így többek közt a dél-kelet-kínai Sencsenben (Senzhen), a közép-kelet-kínai Csingtaoban (Qingdao) és a közép-kínai Csengtuban (Chengdu) - tesztelik a kínai e-kereskedelem lehetőségeit, kockázatait és alkalmazásának határait, az elektronikus ügyintézéstől kezdve az interneten való vásárlásokig. Kiemelt figyelmet kap az e-kereskedelmi vállalatok alapításának segítése, s a szükséges infrastruktúra hatékony kiépítése.     Sencsen városát a kereskedelmi minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság már 2009-ben a program egyik résztvevőjének választotta. Itt tavaly év végéig mintegy 200 elektronikus, vagyis fizikai címmel nem rendelkező, a hagyományos módon alapított cégek kötelező alaptőkéjét letétbe nem helyező vállalkozás alapult. A város Futian kerületében két évvel ezelőtt nemzetközi e-kereskedelmi park is létesült, amelyet ma 150 internetes, e-kereskedelmi vagy elektronikus szolgáltatásokkal foglalkozó cég tud székhelyének.

     Az e-kereskedelmi "láz" pedig nem is indokolatlan. A Boston Consulting Group (BCG) tanácsadó cég tavaly november végi tanulmányában azt jósolta: 2015-re az elektronikus kereskedelmi tranzakciók értéke a kétezer milliárd jüant (70 ezer milliárd forint) is eléri majd Kínában. Ezzel a kelet-ázsiai ország - az Egyesült Államokat megelőzve - világelsővé válhat az internetes eladások piacán. Az elmúlt években megsokszorozódott a világhálón való vásárlások száma Kínában, összegük 2010-ben már 476 milliárd jüant (17 ezer milliárd forint) tett ki.